Bencsik János – Módy György – Szalay Emőke: Tanulmányok Egyek múltjából / Hajdúsági Közlemények 9. (Hajdúböszörmény, 1981)
Bencsik János-P. Szalay Emőke: Egyek protestáns múltjának történeti emlékeiből
Bencsik János— P. Szalay Emőke Egyek protestáns múltjának történeti emlékeiből Véletlen-e az, hogy Egyek község történetéről, lakóinak hagyományos kultúrájáról (néprajzáról) alig olvashatunk? 1 Véletlen-e az, hogy Egyektől nem rangosabb településekről is számos tudományos publikáció, nem ritkán településmonográfia jelent meg? 2 Talán megbocsájtható nekem (B. J.) — más okon nem is, hát azért, mert az apám családja, s anyai nagyapám is innen, a Hortobágy és a Tisza közé szorult, J s ez nem véletlen szóhasználat csupán, faluból kerültek át a szomszédos Tiszacsegére — 4, hogy egy történeti tanulmányt ilyen kérdésekkel kezdtem. Tettem pedig ezt azért is, mert lassan-lassan a tűnő évtizedek homályába vész Egyek paraszti életének, hagyományos kultúrájának csaknem egésze. Egy egészséges türelmetlenség hatására vetjük fel újra, meg újra, hogy az egyébként gazdag honismereti-helytörténeti, sőt néprajzi szakirodalommal büszkélkedhető Hajdúságban (hogy a Hortobágyról ne is essék szó!) illenék valamit kezdeni Egyek múltjával, hagyományos népéletével! 5 Ezzel a viszonylagos bezártságával, meg palócos jellegével is elüt a táj honismereti arculatától. I. Számos forrás szól az egykori alsószabolcsi településről. A kevesek közé kell számítanunk a Fényes Elek-féle munkát is: „Egyek(et) ... ezelőtt reformátusok is (!) lakták, de ezek 1770. táján Kis-Peregre költöztek Arad vgyébe. F. u. az egri káptalan." 6 Ebből is csupán annyi derül ki, hogy „nem tudni miért", a falut elhagyták református lakosai, s új, római katolikus népessége ugyan e tájt szállott a helységbe. 7 A település mai népességének történeti tudata is, mintha (talán az említett forrásszegénység hatására) megrekedt volna fejlődésében, s maradt a romantikus századvég Anonymust idéző szemléleténél. 8 Ahelyett, hogy akár az indító kérdésekre, akár arra a problémára keresnénk a választ, hogy miért kell és miért szükséges a honismereti, a helytörténeti kutatást szorgalmazni, mindjárt azzal folytatjuk tanulmányunkat, hogy Egyek község (bizonyára minden településhez hasonlóan) gazdag múltjából a XVII— XVIII. század fordulóját, s az azt követő évtizedeket helyezzük, éppen egy becses forrásanyag, a később részletesen is bemutatandó református egyház szakrális emlékei segítségével jobb megvilágításban. A kisperegi (Peregu Mic, Románia) református egyház által megőrzött (a szóbanforgó tárgyi együttes) úrasztali és keresztelő edények — kelyhek, boroskannák, keresztelő kanna, óntál — két időhatár, 1694 és 1763 között kerültek az eklézsia tulajdonába. Ezek az időhatárok Egyek volt református lakosainak is (miként a magyar parasztságnak is) sorsformáló dátumai, ha úgy tetszik, sorsukat meghatározó eseményekkel szoros kapcsolatot tartó mérföldkövek. De lássuk, mit tudunk a település jobbágy népességének XVI—XVIII. századi történetről? 1552-ben Szolnok vára elestével, török kézre kerülésével az egész táj fel al21
