Nyakas Miklós: Sillye Gábor 1817-1894 / Hajdúsági Közlemények 7. (Hajdúböszörmény, 1980)
Tartalom
Pély Gábor másnap, tehát 20-án levélben közölte Sillyével, hogy a Honvédelmi Bizottmány határozata értelmében a hajdúkerületi önkéntes csapatot feloszlatják. Ezt az intézkedést Asbóth, a hajdúkerületiek katonai parancsnoka vonakodva ugyan, de végrehajtotta. így tehát az első népfölkelés véglegesen elenyészett. A második hajdúkerületi népfölkelés elrendelésére 1849 júliusában merőben más katonai és politikai szituációban került sor. Mint ismeretes, a magyar szabadságharc ügye 1849 nyarán a cári intervenció következtében válságosra fordult. A katonai erőviszonyok hirtelen felborultak, s az osztrákok ellen addig támadó hadműveleteket folytató honvédsereg védekezésre kényszerült. A magyar kormány katonai ellenlépései közül tárgyunk szempontjából a népfölkelés gondolatát kell kiemelnünk, amelynek az ellenség nyugtalanítását, utánpótlási vonalainak veszélyeztetését szánták. Ennek végrehajtását azonban nehezítette, hogy a Szemere-kormány, mint már utaltunk rá, leépítette — legalábbis részben — a kormánybiztosi intézményt. így többek között megszüntette Sillye Gábor kormánybiztosi megbízatását is, s mint jeleztük, ez jelentősen nehezítette a hatékony ellenintézkedések megtételét. A Hajdúkerület esetében ez konkrétan Debrecen első orosz megszállása idején mutatkozott meg, amikor Sillye Gábor országgyűlési képviselő magánemberként volt kénytelen bizonyos intézkedéseket foganatosítani. Személyes bátorsága ezekben a kritikus napokban teljes nagyságában bomlik ki előttünk. Öntevékenységének mértékét mutatja, hogy már június 25-én, tehát két nappal a kormány egész országra érvényes rendeletének kelte előtt, saját elhatározásából a hajdúvárosokban elrendelte a népfölkelést. Június 29-én Pély Gábor főkapitányt ebben az ügyben újra szorgalmazta. A lakosság azonban az oroszok közeledtének hírére a tanyákra és a szőlőskertekbe menekült, eredményt tehát nem lehetett felmutatni. Gyakorlatilag ugyanilyen hangulat uralkodott Debrecen városában is, ahol a népfölkelés elrendelését maga a városi vezetés állította le, s ugyanez volt a helyzet Szabolcs megyében, ahol ugyan kihirdették a népfölkelést, de rögtön a következő napon hivatalosan le is állították. Sillye Gábor erőfeszítése a népfölkelés megszervezésére nem csak reménytelen volt, hanem kifejezetten veszélyes is. Az oroszokat vezető Drevenyák császári biztos — később az abszolútizmus korának hivatalnoka — Hadházon el akarta fogni Pély Gábor főkapitányt, házát orosz csapatokkal meg is szállatta, Pély azonban a határba menekült, s nemsokára az oroszok által behurcolt kolerában elhunyt. Drevenyákról híre járta, hogy Pélyt akasztással fenyegette. Sillye azonban nemhogy menekült volna, hanem székhelyét Böszörményből Szoboszlóra tette át, s ott igyekezett szervezni az ellenállást, miközben az oroszok Debrecenben tartózkodtak. Mint említettük Kossuth Sillye Gábort július hatodikán, Cegléden kelt rendeletében nevezte ki a Hajdúkerület, Debrecen és Szabolcs megye teljhatalmú kormánybiztosává. Sillye gyakorlatilag nyolcadikán kezdhetett hozzá a népfölkelés újjászervezéséhez, miután az oroszok hatodikán kivonultak Debrecenből. Tevékenysége a Hajdúkerületet kivéve polgári jellegű volt, hiszen a népfölkelés katonai irányítását Korponay és Knézich tartotta kézben. A Hajdúkerületben azonban a nemzetőrség legfőbb katonai parancsnoka is Sillye Gábor volt. S valóban, a kormánybiztos a szervezés során a nemzetőrség kereteit használta fel a népfölkelés eredményesebbé tétele érdekében. A népfölkelés katonai feladatait a tiszai átjárók védelmében, illetve szemmel tartásában jelölték meg. A nehézségek azonban most különösen nagyok voltak! A Tiszántúlon, amely 1848 telén és 1849 tavaszán a szabadságharc bázisa volt, a kimerülés jelei mutatkoztak, s a parasztság és a városi polgárság csak vonakod38