Nyakas Miklós: Sillye Gábor 1817-1894 / Hajdúsági Közlemények 7. (Hajdúböszörmény, 1980)

Tartalom

vizsgálja ki a Bocskai-zászlóaljak ügyét. Ennek érdekében teljhatalommal ruházta fel, amely kiterjedt az esetleges bűnösök megbüntetésére is. Kossuth Repeczky belátására bízta azt is, döntse el, érdemes-e folytatni az 53. zászlóalj szervezését. Repeczky január 24-én azt jelentette Kossuthnak, hogy Sillye Gábor pénzügyi számadásait a legnagyobb rendben találta, s javasolta azt is, hogy a megkezdett szervezést feltétlenül folytassák. Az ügy azonban ezzel még korántsem zárult le, mert Kossuth továbbra is fenntartással szemlélte Sillye tevékenységét. Bizonyítja ezt a következő rendelkezése! Annak ellenére, hogy a hajdúkerületi népfölkelés szervezésére korábban Sillye kapott megbízatást, január 25-én megbízta Molnár Györgyöt, a hajdúnánási választókerület országgyűlési képviselőjét, hajdúnánási lakost azzal, hogy Böszörményben, Szoboszlón, Nánáson és Dorogon ő is szervezzen népfölkelést, s erejét a Kossuth által döntő fontosságúnak tekintett lovasság kiállítására összpontosítsa. A helyzet fonákságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Kossuth a két kormánybiztosnak a népfölkeléssel kapcsolatban egyszerre adott hasonló tartalmú parancsot, tudniillik azt, hogy a népfölkelés kiindítását szüntessék meg. Molnár György további szerepléséről nincsenek adataink. Jellemző közjátékként említhetjük, hogy Szemere Bertalan felsőmagyarországi kormánybiztos 1849. február hatodikán arra kérte Kossuth Lajost, hogy melléje élelmezési biztost nevezzen ki, s kívánságként Sillye Gábor személyét jelölte meg. Kossuth azonban azt válaszolta, hogy Silly ét nem ajánlaná, mert „nem a legerélyesebbnek mutatkozott, s beteges is". Helyette javasolta viszont Kövér Györgyöt — Sillye politikai ellenfelét — Hajdúböszörményből, aki — mint írta — „a megye igazgatási életében jártas, azontúl erélyes, munkás férfiú". Lehetséges, hogy Kövér viszont Szemerének nem kellett, mert az továbbra is Hajdúböszörményben maradt, sőt Kossuth számára más, fontosabb megbízatást is tartogatott. Sillye Gábor nyilvánvalóan észrevehette, hogy tevékenységével Kossuth nincs megelégedve, ezért 1849. február 7-én levélben jelentette be lemondási szándékát, amelyet Kossuth el is fogadott. „A kormánybiztosságról lemondását sajnálattal veszem, s addig, míg másnak kinevezését eszközölhetem, kérem is önt, szíveskedjék kormánybiztosi foglalkozását folytatni" — válaszolta. Kossuth még aznap felkérte Kövér Györgyöt, hogy vegye át Sillye feladatkörét. Miután tudatta vele Sillye lemondását, felszólította, hogy a kormánybiztosságot a „Hajdú kerületek viszonyaibani avatottságánál fogva" vállalja el, s ez iránt „a lehető legrövidebb idő alatt nyilatkozatot adni szíves legyen". Nem tudjuk, Kövér hogyan válaszolt Kossuth kérésére, s az sem ismeretes, hogy Sillye tudomást szerzett-e minderről. Mindenesetre tény, hogy kormánybiztosi feladatkörét tovább folytatta, így tehát lemondása mintegy érvényét vesztette. Kövér Györggyel egyébként hamarosan olyan kellemetlen, magánjellegű incidens történt, amely további szereplését lehetetlenné tette, s Kossuth kegyeiből is kiesett. Forrásainkból az derül ki, hogy Kossuth ezután gyökeresen változtatott Sillye Gáborról alkotott véleményén. Legalábbis semmi nyomát nem találtuk annak,, hogy leváltására gondolt volna vagy elégedetlenségének adott volna hangot. Nyilvánvalóan maga is beláthatta, hogy a felmerült hibák és nehézségek nem írhatók, legalábbis nem egyértelműen, Sillye rovására, s erre a posztra nálánál alkalmasabb embert nem találhat, mint ahogyan nem is talált. A függetlenségi nyilatkozat után a Szemere-kormány tevékenysége — mint közismert — kedvezett a jobboldal fokozatos térhódításának. A politikai irány30