Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)

Dankó Imre: Káplár Miklós festészetének néprajzi vonatkozásai

szó ágasával, ostorával, szélesen elterpeszkedő kávájával, a hozzá csatlakozó egyes vagy kettes vályúval. Megfestette a pásztorépítményeket, a kezdetleges szárnyéktói a kunyhóig. Kutat, kunyhót, szárnyékot úgy, hogy mitsem változtattak a puszta lényegén, azon tudniillik, hogy vigasztalanul puszta, üres. Sőt, ezek hangulatkeltő ábrázolásával, ügyes kompozícióval még fokozta is az üresség érzékelhetőségét. Megfestette a szekeret; ekhóst és ekhó nélkülit, a marha nyakán a kolompot; mindezt úgy, hogy karakterizáló egységben az életmód egészét, illetőleg az életmód egészének egy, az egészet felidéző jellegzetes részletét örökítette meg. Mint például híres képénél, a Vásárra igyekvők hajnalon címűnél, a vásározás izgalmát, a vásároknak az egykori népéletben betöltött szerepét érzékelhetően mutatja. Hasonlóképpen ezt érezzük az Itatás előtt című képén is, ahol a pásztorélet egyik fontos mozzanatát nemcsak ábrázolja, hanem jellegzetességének kiemelésével az egész életmód — pásztorélet — szempontjából való fontosságát is érzékelteti. Nem idegenkedett az érdekes dolgok, kuriozitás kiemelésétől sem. Ezekkel ugyancsak általánosított, jellegzetesekké tette őket. Gondoljunk csak a valószínűtlenül nagy bajusszal festett arcképére. De ugyanígy használja fel a mindig érdekes, soha sem egyforma bajusz mellett a pipát, a kostököt, a tűzszerszám tartót. összefoglalva elmondhatjuk, hogy Káplár sem tett mást, mint például Munkácsy vagy bárki más nagy festő: kifejezési eszközül felhasználta saját világát, környezetét (Munkácsy számos képén a múlt század második felének nagypolgári, úri életmódját mutatta be). Ez a „módszer" azért jó, eredményes, mert legtöbbször nem tudatos, hanem belülről jövő, spontán, a dolgok evidenciájából következő megnyilatkozás. Tekintve, hogy Káplár Miklós műveiben egy időközben már megváltozott világ, eltűnt életmód hiteles ábrázolásáról is van szó, az a tudományos megismerés szempontjából is fontos. Bátran fordulhatunk képeihez egyes, ma már nem élő népéletbeli jelenségek megismeréséért, illetően, jóllehet Káplár képei nem illusztrációk. A Káplár Miklós által ábrázolt népélet földrajzilag, történetileg és társadalmilag jól körülhatárolható. Káplár Miklós festészete azért is értékes számunkra, mert a századfordulóig még egységesnek vehető, csak az első világháború után felbomló, majd gyorsan átalakuló hajdúböszörményi, hortobágyi népélet, életmód művészien hiteles ábrázolása." JEGYZETEK 1. Senyei Oláh István: A képzőművészet Debrecenben. In: Csobán Endre (szerk.) : Debrecen sz. kir. város és Hajdú vármegye, Budapest, 1940. 303. 2. Fülep Lajos: Európai művészet és magyar művészet. In: Fülöp Lajos: Magyar művészet. Budapest, 1971. 27. 3. Bőgel József (szerk.): A képzőművészetek Debrecenben. Debrecen, 1961. 57. 4. F. Mihály Ida: Bevezető. In: F. Mihály Ida-Bánszky Pál: Magyar naiv művészet a XX. százodban. Kiállítási katalógus a Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában 1972. májusjúniusban bemutatott kiállításhoz. Káplár Miklósról különben még ezt írja: „Káplár Miklós célratörő felkészüléssel, tudatos festői eljárásokkal (pl. ellenfény alkalmazása) örökíti meg gyermekéletének egykori színterét, a Hortobágyot, a puszta egének és földjének színvízióit." 5. Rabinovszky Máriusz. Nyugat, 1933. március 16-i szám. 6. Sz. Kürti Katalin: Káplár Miklós (1886-1935) emlékezete. Múzeumi Kurír 18. (1975. szept.) 22-23. 7. Dankó Imre: A néprajzi illusztráció egy érdekes fajtája. A debreceni Déri Múzeum Évkönyve 197«. Debrecen, 1975., 721. 23