Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)
Örsi Julianna: A családi élet jellemzői Hajdúböszörményben a századfordulón
esetén (aratás, hordás) a rokoni segítség a legerősebben éppen a szülők-gyermekek, testvér-testvér között mutatkozott meg. A menyecske már nem úgy tartozott bele saját szülei családjába, ahogy lánykorában. Nem élt velük, szülei nem parancsoltak neki. Haza csak látogatóba ment. Amíg otthon volt, mint lány, fiatalabb testvérei (ha nem nagy volt a korkülönbség) tegezték. Előfordultak olyan esetek is, hogy a tegezésmagázás megváltoztatásával is jelezték, hogy a lány férjhezmenetelével új helyzetbe került. „Mikor fírhementem, idesanyámék megmondták a testvéreimnek: már annak úgy kell mondani, hogy Margit néném, mert asszony. Azóta magáznak is." A korábban ő általa végzett munkákat fiatalabb lánytestvérei, otthon maradt öreglány vagy sógornői vették át. Ha nem volt testvére, nagyobb munkák idején (pl. házmeszelés) hazament szüleihez segíteni. Ezt nem tilthatta meg az anyós. 5. Öregek-fiatalok kapcsolata Amikor a felnőtté vált gyerekeknek már gyermekeik születtek, az a család, amelybe korábban tartoztak, felbomlott, hisz szüleik egyedül maradtak, ők pedig újabb családot alapítottak. Ha a családot tágabb értelemben veszszük, akkor háromgenerációssá vált: nagyszülők, szülők, gyerekek lettek a tagjai. Ha a legidősebb generációval nem éltek együtt, akkor a kapcsolat közöttük jóval lazábbá vált, mint a szűkebb értelemben vett család tagjai között. Általában olyan formákban érintkeztek, mint a közeli rokonság más tagjaival. Nagyobb munkákban segítették az öregeket (aratás, szüret, disznótor). Alkalmanként meglátogatták őket. A látogatást az idősek ünnepnapokon, névnapjukon és ha betegek lettek, különösen elvárták. Felnőtt gyerekeik emellett 2—3 hetenként, de ha betegeskedtek az öregek, gyakrabban is megnézték. Az idős szülőkkel majdnem mindig vele lakott valamelyik gyereke családostól. Hogy melyik gyermeket választották gondviselőnek, az nem volt egységes. Vagy a legkisebb vagy a legidősebb fiuk családostól élt velük, de voltak olyan szülők is, akik a lányukat választották, mondván, mégis csak jobban törődik velük a lányuk, mint a menyük. Ha marad a családban öreglány vagy agglegény, az a szülői házban, szüleivel egy háztartásban élt. Ha szülei elöregedtek, ő volt mellettük, mint gondviselő. Ha nem volt családjuk, legtöbbször keresztgyerekük lett a gondviselő és az örökös is. A szülők míg éltek, a földet általában nem adták ki a kezükből. Örököseik lettek. Lány, fiú egyformán jussolt. A házat általában a gondviselő kapta. Fontosnak tartották, hogy ne menjen idegen kézre, hogy a ház névről névre maradjon. A lányokat ezért gyakran kifizették és így a fiúké lett. A szülők igyekeztek igazságosan szétosztani vagyonukat gyermekeik között. Ha volt kifogott fiuk (akinek többet adtak, aki kedvesebb volt), abból legtöbbször harag lett az osztozkodásnál. 6. A család mesterséges felbontása A család mint egység felbomlásához más tényezők is vezethettek. Ha a házastársak egymáshoz való viszonya megromlott, külön lettek. Ez legtöbbször azt jelentette, hogy a feleség gyermekeivel együtt hazaköltözött szüleihez. Az asszony esetleg mással is összeállhatott. A nép vadházasságnak nevezi, 48
