Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)
Sz. Kürti Katalin: Káplár Miklós művészbarátai, segítői
tán társaságában. Másodszor 1930 őszén költözött ki, Ecsedi segítségével kapott szobát, ellátást, s tőle pénzt anyagvásárlásra. 1 0 önálló festmények készítése mellett illusztrációkat rajzolt, ezzel próbálta viszonozni Ecsedi segítségét. 1931-ben pl. egy nyolc darabból álló rajzsorozatot készített a néprajzos Ecsedi felkérésére a pásztorokról, szokásaikról, viseletükről. így írja le 1931. május 17-én, Hortobágyon kelt autográf levelében 1 1 a rajzok témáit: 1. „ahogy az öreg Pecze imádkozott, 2. ahogy a pásztor megy a botjával kétfelé tartja a szűrt, hogy a szél hadd járja, 3. ahogy a tanyás szárítja a húst, 4. ahogy a pásztor mutat a botjával, 5. ahogy a pásztor szokott menni, a botját hátra tartja, a puli utána megy bojtos pipával, 6. ahogy a pásztor akkor támaszkodik a botra, mikor legeltet és nincs szűr rajzta, 7. a rendes botra támaszkodás, 8. így tartja a pásztor a kezében a botot, mikor megy." Ugyanennek a levélnek egy részlete betekintést ad egyik főműve, a „Vásárra hajnalon" keletkezési történetébe: „Most kezdtem bele egy képbe, ami nagyon nehéz lesz, de egy nagyon érdekes és festői téma, és magyar.. Gyülekezés a hídi vásárra, mikor kezd hajnalodni és látszik a hajnali csillag. Szeretném, ha meg tudnám jól csinálni. Ez aztán leköt most, még éjszaka is azon töröm a fejemet. Mikor a vásár lesz, akkor már szeretném az alakokat elhelyezni, hogy akkor már jól megfigyelhessem, hogy néz ki a valóságban a felvonulás." 1931 őszén Budapestre utazott Káplár, hogy részt vegyen a Nemzeti Szalonban rendezendő csoportkiállítás 1 2 előkészítésében. A készülő tárlaton, nyitás előtt találkozott vezető művészeinkkel, esztétáinkkal. így számol be barátjának 1931. december 1-én kelt levelében: „Az erkölcsi siker már meg volt. A legnagyobb kritikusunk, aki nemcsak magyar vonatkozásban, hanem európai vonatkozásban első helyen áll, azt mondta, hogy feltétlenül nagyobb tehetségről van szó. Fülep Lajosnak hívják. Aztán Petrovics igazgató úr és Rózsafiy is a legnagyobb elismeréssel voltak..., aztán festők látták: Réthy, Cigány Dezső, aztán Medgyessy szintén a legnagyobb elismeréssel voltak. Ezek sokkal súlyosabb bírálatok, mint az újságok... Az egy kicsit rosszul esett eleinte, hogy sok képem lemaradt, de már beletörődtem ... 76 képet vittem fel és 48—50-nél többnek nincs hely." 1931. december 22-i levelében beszámol a kiállítás fogadtatásáról, az őt ért ösztönzésekről és saját vélekedéséről. Jó kvalitásérzékéről tanúskodik a levél, önismeretről, de a debreceni művészeti közízlés és művelődéspolitika jellemzéséről is: „dr. Ugrón Gábor és a modern művészek egy része azon erősködik, hogy menjek le Szentendrére és ott műtermet és ellátást kieszközölnek. De én csak a Hortobágyra megyek vissza. És ezt helyeslik: Vaszary János, Fényes Adolf, Iványi Grünwald Béla, dr. Rózsaffy Dezső és dr. Petrovics Elek. Arról voltak tárgyalások, hogy a főváros megcsinálja azt, hogy az értékesebb művészeket, akiknek nincs vagyonuk, igyekszik megmenteni... Mind a művészek, mind a hivatalos emberek azt mondják, hogy engem Debrecennek kellene pártfogolni, mint ahogy a főváros igyekszik a maga művészeit megmenteni. A mai katasztrofális helyzetben. Ha a város és a megye megteszi azt, hogy a munkanélkülieken segít, akkor semmi esetre sem szabad abból a munkanélküli segélyből a művészeket kihagyni. Mindenesetre csak az értékes embereket, de azt is csak abban az esetben, ha nincs vagyona, vagy fizetéses állása. Én pedig a Hortobágy festője vagyok, mely Debrecen város tulajdona. A Hortobágyot úgy még nem értette meg senki. Az ország kultúráját csinálom, de elsősorban Debrecen város kultúráját. Debrecent és a Hortobágyot a képzőművészeti kultúra terén én képviselem. Én ismer25
