Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)
Maghy Zoltán: Emlékeim Káplár Miklósról
Káplár Miklós ezután nem is szakadt el soha többé a Hortobággy pusztától, élete utolsó percéig szerette azt. Legtovább tarózkodott a hortobágyi csárdában, ott élt, intenzív munkával töltve idejét. Járta és figyelte a nagy íüves pusztát, melyet — mint egykori bojtár gyerek — Péter gulyás bátyjával együtt olyan jól ismert. Négy éves ott-tartózkodása alatt közel száz képet festett. 1931 decemberében állította ki hortobágyi képeit Budapesten a Nemzeti Szalonban, kiállítása művészi és kritikai körökben nagy feltűnést és megérdemelt sikert eredményezett. 1932 februárjában a debreceni Déri Múzeumban nyílt Miklós barátomnak — a sikeres fővárosi és miskolci kiállítások után — kiállítása. Ez alkalommal 70 festményét állította ki. Nagy meglepetés és szenzáció volt számomra ez a kiállítás, nem vártam ekkora fejlődést s szép eredményt. Együtt néztük sorban a képeket. Megbűvölten állottam a nagyméretű hortobágyi tájképek tiszta színei, kozmikus felfogása, költői szépsége előtt. Gyönyörködtem a „Hidivásár" hajnali derengésében, a „Holdfényes Hortobágy" éjszakai szépségében, a „Kora tavasz", a „Szeptember vége", a ..Megy a juhász..." stb. tájképeinek eredeti megoldásában, arcképeinek karakteres tökéletességében, köztük dr. Ecsedi István múzeumigazgatót turistaruhában ábrázoló festményében. Az egyik debreceni újságban Káplár hosszan nyilatkozott, s végül ezt mondta: „...bármerre vessen a sors cs bármerre dobjon a siker, úgy szököm majd haza mindig a Hortobágyra, mint ahogy az eltévedt gyermek fut lélekszakadva az egyetlen édesanyja után." Hajdúböszörményben 1933 márciusában mutatta be Miklós barátom — a Kossuth-házban — először a hortobágyi képeit. E kiállítás megnyitásán dr. Molnár tanár barátunk tartott előadást „A kozmikus művészet" címmel. Egy hét múlva Miklós barátom kérésére felolvastam e kiállításon „A művészet fejlődése" c. tanulmányomat. E tavaszon Káplár Miklós Hajdúböszörményben tartózkodott. Ügy határoztam, hogy kiállítást rendezek, felkértem őt is, hogy csatlakozzon kiállítónak, de mint mondotta, most volt kiállítása, így csak néhány képpel akar részt venni. Meghívtuk még Kampier Kálmán festőművész barátunkat is erre a kiállításra, amelyet április 16-án nyitottunk meg a Bocskai főgimnázium nagytermében. A megnyitót dr. Molnár István tartotta. Miklós, barátunk ekkor hat olajfestményt állított ki, három hortobágyi tájképet és három arcképet, mi ketten 25—25 festménnyel szerepeltünk. Kiállításunkat sokan megtekintették, de nem mutatkozott vételkedv. Kampier társam adott el egy kis virágcsendéletet, én egy kisméretű tájképet. Ez év nyarát Káplár barátom a Hortobágyon töltötte. Ez időből való müvei a „Legelő cifra gulya", a „Delelés", a „Legelő ménes", „Délibáb" címűek stb. Egy júniusi napon hazajött Böszörménybe és említette, hogy Medgyessy mester feleségével együtt most a Hortobágyon, Mátán tartózkodik és ha úgy akarom, látogassak ki hozzá, nézzem meg neki is az új képeit. Július 28-án írt: „...Medgyessy kint van, jöhettek bármikor. Molnár tanár urat is hívjátok ki, szeretne Medgyessyné vele beszélni oroszul. Üdvözlöm Kampiert, ölel Káplár..." Molnár Pista bátyámmal utaztam ki a Hortobágyra, ahol na^y örömmel üdvözöltek bennünket. Mátán Medgyessy mester egy üres szobában egy komondorról mintázott agyagszobrát mutatta meg. Együtt mentünk vissza Miklós csárdabeli műteremszobájába, ahol Feri bátyám megnézte a magammal hozott festményeimet is, melyek tetszettek neki. Miklós tovább dolgozott a pusztán. 1933 őszén Káplár barátom hazajött a Hortobágyról városunkba, idős özvegy édesanyjához, a nagy udvarú, gólyafészkes, fehérre meszelt házába. 19