Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)

Maghy Zoltán: Emlékeim Káplár Miklósról

amelyre azonnal válaszolok, én is hazamegyek újévre, a karácsonyt már itt töltöm a Róma villában, a felejthetetlen mesterem otthonában. Még mindig azt hiszem, hogy él, csak oda van valahol. Majd ha hazamegyek, aztán fogok sokat beszélni veled.'' 1928. március 18-án nyílt meg a Nemzeti Szalon csoportkiállítása, ahol Káplár Miklós tizennyolc pasztell és olaj művét állítja ki. Ez volt az első fővárosi kiállítása. Mily örömmel találkoztunk ott a megnyitón és láttam szép festményeit. Még hat festő állított ki, köztük Boromisza Tibor is. Űgy gondolom, hogy e kiállításon ismerkedett meg és találkozott először Boromiszával, a később a Hortobágyon több éven át tartózkodó s dolgozó festőtársunkkal. A sajtóban is nagyon jó bírálatot kapott Miklós barátom tehetsége. Ez év májusában újra Pesten van és először beszélt nekem Boromiszáról, aki már volt is a Hortobágyon festeni, a pásztorok között él és a pásztorélet jeleneteit örökíti meg vásznain. Meg is beszélték már, hogy a nyáron együtt dolgoznak majd a híres pusztán, és hiszik, hogy értékes, igaz magyar szellemű művészetet teremtenek ottani működésükkel. Miklós barátom mondta is nekem: ,,alig várja már, hogy ő is kint lehessen a Hortobágyon és festhessen, ott találja meg igazán magát. .." Boromisza Tibor 1928. július elsején érkezett meg a Hortobágyra és Debrecenből írt Miklós barátomnak Kaposvárra. Levelében ismerteti művészi felfogását és világnézetét. Egy hónap múlva elhatároztuk Miklós barátommal — Boromisza is helyeselte ezt — együtt megyünk ki a Hortobágyra dolgozni. Az első kiutazásunkkor csatlakozott hozzánk dr. Molnár István tudós, író, gimn. tanár is, akit, mint a hindu keleti bölcselet ismerőjét is érdekelte Boromisza, a buddhizmus követője. Ekkor megismerkedtünk még Halász László zongoraművészszel, Boromisza ismerősével, a későbbi New York-i dirigenssel. A híres pusztán többnyire hárman mentünk ki dolgozni, és a legnagyobb kedvvel és lelkesedéssel festettünk reggeltől estig. Miklós barátommal a vasútállomás épületének nagyszobájában laktunk. Szeptember 23-án hárman írtunk haza Iza húgomnak: „Nagyon örülnénk, ha maga is láthatná ezt a sok szépet és érezné ezt a sok jó érzést, amit mi..." Én még ezt írtam: „ma este is nagyon szép volt a holdfény a Hortobágy vizében, amit a nagy hídról hárman, festők, néztünk gyönyörködve..." A Hortobágyra kimenve nem tei'veztem, hogy huzamosabb ideig ott tartózkodom, úgy gondoltam, októberben visszamegyek a Főiskolára Vaszary mesteremhez, hogy tovább képezzem magam. De másképp lett. A pusztát napról-napra jobban megszerettem, több-több szépségét, értékét fedeztem fel. Boromisza is lebeszélt a Főiskolára való visszamenetelről. Kétszer a csegei Cserepes tanyára és a pusztára is elmentünk, ahol egy hetet töltöttünk. Lefestettük a hortobágyi, csegei és margitai pásztorokat (Vezendit, Starvasokat, Karikát, Farkasokat, Hajdút és Férgét). Elkocsiztunk egyszer Tiszakeszibe is, ahol Boromiszának a festőbarátját, Harsányi Lajost látogattuk meg. E kirándulás is felejthetetlenül szép volt, őszi színekben ragyogott a Tisza-part. A csegei pusztán is együtt festettünk egy holdas tájképet és a pásztorokat. 1929 tavaszán meghalt Káplár Miklós atyja 88 éves korában, akit házuknál többször megfestettem. Egyik kisméretű arckép (vízfestmény) a Hajdúsági Múzeum tulajdona. Egy nagyobb méretű teli kép a II. világháborúban megsemmisült. Egy nagyméretű kettős arckép „Káplár Miklós szülei" (1927) a tulajdonomban van. 18