Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)

Maghy Zoltán: Emlékeim Káplár Miklósról

olyan nehéz, mint eleinte. Most újra itt vagyok, el voltam egy kicsit nyaralni, voltam Várpalotán, Hajmáskéren és Siófokon, kiélveztem magam. Most aztán dolgozom sokat, de kevés eredménnyel, azaz hogy kevés képet csinálok. Akarok egy pár jó dolgot csinálni, tehát fel kell kötni a nyakkendőt, de nem baj, az a jó, hogy jó helyen vagyok, jó környezetben. írd meg, hogy mikor mégy haza, mikor lesz vége az iskolának. Odahaza hogy vannak? Aztán írjál, ne légy lusta írni. ölel szeretettel Káplár!" November hónapban Rippl-Rónai mester ajánlatával kereste fel Káplár Miklós Andrássy Gyula grófot tiszadobi kastélyában, ahol két hétig tartózkodott és több képet festett. Ekkor írta nekem: „Most jöttem meg Tiszadobról, de nagy botrány volt az ottlétem alatt, tudniillik az történt, hogy 5 képem bekerült az Andrássy-gyűjteménybe. Egy közülük, amit te is ismersz, egy fehér ruhás nő, a többi négyet ott festettem, egy „Köd a Tiszán", egy a „Kastély reggel", és egy „Nyárfák" és a „Kis herceg" arcképe, ami nagyon jól sikerült, a kegyelmes úr azt mondta, hogy nem is remélte, hogy ilyen jól sikerüljön. A télen pedig fenn leszek Pesten és le fogom festeni a hercegnőt és a nővérét és tán több ehhez hasonlókat, s amiért olyan veszedelmes ember vagyok, tán előre ki van tűzve a kép ára. Nagyon jól éreztem magam köztük mondhatom, hogy olyan boldog nem voltam soha, mint ott náluk. Majd szóval többet tudok mesélni, lehet hogy még írni is fogok többet." Ezután találkozásunkkor Miklós barátom mondta, hogy együtt elmegyünk Tiszadobra, rendkívül örültem ennek, de tervünk nem valósult meg. Főiskolai tanulmányéveim alatt Káplár Miklóssal jobbára csak nyáron találkoztam, amikor együtt mentünk festeni. Egyszer Tiszalökre utaztunk el, szép napfényes idő volt, a parton egy fűzfakunyhóban akartunk hálni, de éjjel megeredt az eső és kénytelenek voltunk begyalogolni a községbe, ki az állomáshoz és az állomásfőnök engedélyével egy reggel induló II. osztályú kocsiban aludtunk. Miklós megviccelt, felébresztett és kiáltotta a következő állomást: „Egyházerdő". Azt hittem hazafele indult el a vonat. Reggel elhagytuk szállásunkat, hogy a Tiszánál folytassuk a festést. Miklós barátom elment a kanyarulathoz megfürödni, nemsokára jön sáros arccal és testtel — majd belefulladt a vízbe, úszni nem tudott s lesüllyedt a parton. Szerencsésen megúszta Káplár Miklós édesapja a házat, ahol fia született, már régen eladta és elköltözött egy oda nem messze levő megfelelőbb, nagy udvarral bíró házba (Polgári u. 51.). E ház körül nőtt fel a kis Miklós, itt élte le gyermekkorát, majd később, apja halála után nevelő anyjával férfikorát is. Káplár Miklósnak köszönhetem azt, hogy megismerkedtem Medgyessy Ferenc szobrászművésszel, majd később Móricz Zsigmonddal is. Egyszer együtt mentünk el a Százados úti műterembe, s nagy szerencsénkre ott volt Móricz Zsigmond is, aki első feleségének vöröskő síremlékét tekintette meg. A nagy író mondta is, hogy „mennyire szereti Ferit..., mennyi műmagyar szobrász van.!" Ez időben történt, hogy Miklós a Conti utcában vett ki szobát és ott megmutatta a Tiszadobon festett többi pasztell tájképét. 1927. november 25-én meghalt Rippl-Rónai József. Elvesztette Káplár Miklós nagy barátját és pártfogóját. Kaposvárról írta nekem: „Ne haragudj, hogy most ilyen keveset írok, pedig sok mondanivalóm volna, de nekem nagyon fáj ez az eset és nem tudok rendesen gondolkozni. Itt vagyok még a családdal, gyászolunk, szomorúan járunk-kelünk, hiányzik valaki, hiányzik a Mester... ' December 22-én újabb levele jött: lapodat megkaptam, /s m^V 17