Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)

Maghy Zoltán: Emlékeim Káplár Miklósról

EMLÉKEIM KÁPLÁR MIKLÓSRÓL Maghy Zoltán Ha visszaemlékezem a több mint hatvan év előtti időre — az első világháború kitörésére — 1914-ben Hajdúböszörményben szüleim házának (ma Deák F. u. 2. sz.) üzlethelyiségében, ahol akkor Bak Márton cipészmester műhelye volt —, láttam a falon rajzszeggel feltűzve több kisméretű ceruzarajzot és aláírva: Káplár. E rajzok árnyékolás nélküli, kontúros karikatúrák voltak, ilyen felírásokkal: „Petár király", „Megállj, megállj, kutya Szerbia", „A disznó és a hurkatöltő", „Nikita", „A szerelmet nehéz titkolni", „Azt álmodtam, hogy a feleségem rabbivá változott". A hitvita c. rajzáról mondta Papp János g.-kath. esperes, hogy ilyen hitvitát még nem látott. Ugyanis keresztekkel, pásztorbotokkal és késekkel verekedtek a papok. Hasonló rajzokat láttam még egyik papír, írószer és nyomda üzlet kirakatában, amely Szmuk Gáboré volt. Szülővárosomban addig nem hallottam Káplár nevű családról. Hat évnek kellett eltelni, míg 1920-ban az utcán egy magas, erős termetű, lassú járású, egészséges arcszínű, kemény girardi szalmakalapos fiatal férfival találkoztam. Idegennek láttam, nagyvárosból jöttnek éreztem. Néhány nap múlva egy délután meglepődve láttam ismeretlen ismerősömet a Kálvin téren a „nagymalom" előtt bámészkodó emberekkel körülvéve háromlábú festőállványa előtt állani — egy képet festett. Megörültem a látványnak — nagy érdeklődéssel mentem oda, mert mint festő VIII. osztályos diák a gimnáziumban rajzoltam és festettem (olajfestékkel is) a „szabadkézi rajz" órákon. Az ismeretlen festő egy házat festett zöld gömb akácfákkal. Komolyan figyelte alkotását, sötét szemével sokszor hunyorított s szótlanul húzott ecsetjével a vásznán. Végre egyedül voltam vele és szóltam: „nagyon tetszik a festmény", és így megismerkedtünk. Káplár Miklós volt a festőművész. Több év múlva tudtam meg, hogy a lefestett Kálvin téri házban lakott, s azt lakbér fejében festette meg. A házigazdát Kis Gábornak hívták. Az olajfestményt 30 év múlva összerongáltan láttam meg a tulajdonosnál. Együtt mentünk a festés színhelyéről új ismerősömmel — a 17 évvel idősebb Káplár Miklóssal a Kálvineum fiúinternátusban levő műterméhez, ahol az igazgató — Köblös Samu — szívességből egy üres tanulószobát adott neki a földszinten, az épület keleti oldalán. Felejthetetlen élmény volt nekem, mikor beléptem az olajfesték s terpentinszagtól telt szobába, ahol a falakon képek, rajzok voltak. Mily nagy figyelemmel hallgattam, csüngtem minden szaván, amikor elbeszélte az Akadémián való tanulását, életét. A tanító mestereiről — Szinyei Merse Pálról. Zempléni Tivadarról. Réti Istvánról vagy festőtársairól, Szőnyiről, Pándiról, Parobckről, Deliről, Korb Erzsébetről, Szinnyei Merse Rózsiról, 13