Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)

Káplár Miklós: A művészetről (közli Nyakas Miklós)

A MŰVÉSZETRŐL Káplár Miklós A mi magyar művészetünknek sok nehézséggel kellett megküzdenie, gyakran állott a bukás szélén. Valódi erőhöz még ez ideig nem jutott. A társadalom zöme iránta mindig hideg volt. Fönnmaradását is csak annak köszönhette, hogy mindig akadtak egyesek, akik önzetlen munkával segítségére siettek. Ez a szomorú pangás annak a következménye, hogy nálunk a művészet iránt nincs kellő érdeklődés, nincs elég szeretet. Kevesen lelkesülnek érte úgy, mint ahogyan megérdemelné. Csak igen kevesen érzik annak szükségességét, hogy magukat műalkotásokkal környezzék, hogy otthonukat szebbé, ízlésesebbé tegyék. A luxus és a kényelemszeretet nem hiányzik nálunk. A túlságos takarékosság nem tartozik hibáink közé. Az öltözködésre, piperére, az étkezésre, ünnepélyekre szegény családjaink is gyakran sokat költenek. Nem egy család ment ilyeneken tönkre. De műízlésnek kevés nyomára akadunk. Vagyonosaink házában márványra, aranyra, drága kelmékre eleget találunk, de ritkán valódi egyéni ízlésre valló műtárgyakra. A szabónő üzlete virágzik, a kárpitos megél, de a művész sanyarog. A laikusok közül csak kevesen foglalkoznak a művészettel. Kevesen értenek hozzá. Műbarát altg van, műértő annál is kevesebb. Kevesen ismerik nálunk a művészet nagy becsét és éltető erejét. Pedig rendkívül nagy örömet, lélekemelő gyönyörűséget ébreszt a művészi szépség látása. Alig ismerek nagyobb szellemi örömet, alig valamit, ami annyira leköt, annyira pihentet, ami a gondolkodást és érzést annyira az élet mindennapi gondjai fölé emeli, mint a művészet alkotásainak szemlélete. A szép és a jó misztikus kapcsolatban vannak egymással. A szép magasztos érzést, nemes gondolatokat ébreszt az emberben. A formák harmóniája lelki harmóniát idéz elő. Aki a szépet megérti és valóban szereti, fogékonyabb lesz a jövő iránt is. A legnemesebb élvezet: a természetnek és a valódi művészeti bájnak a hatása alatt állni. Ritkán élünk olyan intenzív életet, ritkán érzünk annyi szeretetet a nemes iránt, ritkán érezzük magunkat annyira kiemelve a kicsinyességek köréből, annyira összeforrva a naggyal, az állandóval, az örökkévalósággal, mint amikor a természet egy-egy nagyszabású percének hatása alatt állunk, vagy amikor egy-egy genie alkotását bámuljuk meg. Elragadtatással ki ne emlékeznék vissza arra a csodatevő benyomásra, amelyet lelkére azon rövid, de gyönyörű pillanat gyakorolt, amikor szépségének határtalan erejét a természet mintegy fitogtatja s amikor a fény és színpompa mesés gazdagságú skálája és megkapó harmóniája mellett a világosság és a sötétség uralma egymással váltakozik. 9