Bencsik János: A paraszti közösség gazdasági tevékenysége (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 3. (1974)

ba, majd gyári zsétárba fejtek. A reggeli tej jobb volt, mint az esti, több volt rajta a fel. Ugyancsak erősebb volt a fejés hátulja is, amelyet mártatásnak neveztek. Szoptatás közben is külön fejték a mártatást. A kifejt tejet cserépfazékokba szűrték le. Az ún. viájusi fazékot kedvelték, mert abban felesebb volt a tej. Azért írták rá a fazékokra a május hónap nevét, mert akkor adtak legtöbb tejet a tehenek. A tejet letették, s mikor feladta a felit (tejfel), akkor az e célra használt kerek fakanállal leszedték, s a tejfelből faköpülőben. vajat köpültek. A vaj könnyen elvált az írótól, de a gondos háziasszony kútvízzel is kimosta az írót belőle. Mivel a vaj hamar romlott, azért kisütötték, s a sült vajat cserépedényben tárolták. Különösen nagyböjtben főztek sült vajjal. A tejfel alatt levő aludté jet kihevítették. Parázs tűzön megfonnyasztották, a tűzről levett túrót a savóban hizlalták. A két-három napig hizlalt túrót ritkás vászonzacskóba öntötték, szögre akaszották, kicsurgatták belőle a savót. Ösz felé, amikor közelesen elapasztott a hasas tehén, zsírosabb volt a teje. Ebből a zsíros tejből, illetve túrójából készült a göfölye. A már írt módon elkészítették a túrót, majd a művelet végén a túrót sóval összetörték. Kis gömböcökbe nyomkodták össze, s a pitvarban, a katlan felett levő nádrácson füstölték meg. Olyan magasra helyezték el a nádrácsot, hogy a meleg ne érje. Arra is vigyáztak, hogy egymáshoz se érjenek a göfölyék. Felhasználás előtt, nedves ruhával letörölték vagy langyos vízzel lemosták. Kedvenc böjti eledelnek számított. A tej tároló edényeket tisztán kellett tartani. Hetenként egyszer katlanon kifőzték. Naponta meleg, majd hideg vízzel kimosták, s az udvarra, fazékszárítóra vagy tejeskaróra kirakták. A tejet és a tejterméket változatos módon használták étkezésre a parasztcsaládok. A csórét úgy készítették, hogy katlanon levő üstbe öntöttek egy fazék aludttejet, felhevítették. Mikor túrós lett, akkor tejfellel behabarták. A korpacibere (vízben erjesztett korpa leve) levében köleskását főztek, s tejjel vagy tejfellel behabarták. Ez volt a ciberekása. A kukoricazsámiskát kukoricalisztből készítették. A lisztet kevés sóval, vízben megfőzték, majd galuskának kiszaggatva, tejjel fogyasztották. Azonban túróval, tejfellel vagy vajjal is tálalhatták. A tanyán élő parasztcsaládok, saját tehenük nem lévén, fejőre vállaltak idegen tehenet a tejhaszonért. Fejőre, megállapodás alapján, egy nyárra vagy két-három évre adták ki a teheneket. Akinek két-három tehene, de ahhoz elegendő legelője vagy téli takarmánya, illetve (mint cselédembernek) annyi tehéntartási joga nem volt, az arra kényszerült, hogy fejőre kiadja a faluba, szegényebb családoknak, de gyakrabban tanyán lakó cselédembernek. A tehetősebb gulyásszámadónak egy-egy alkalommal hat-nyolc tehene is volt kint fejőn. Az újszülött borjút a polgári parasztok két-három napig az ólban, szabadon engedték. Később sem a nyakára kötötték a kötelet, mert farkasnyakat húzott volna magának, hanem a csülkive erősítették, s így kötötték az anyja elébe. Néhány nap múlva kötfíkkel cserélték fel a kötelet. Egy-két hét elteltével elkötötték az anyja elől, annak a faránál, a fal mellett kapott helyet. A borjú napjában kétszer, vagy fejés közben, vagy fejés után, reggel és este szopott. Rendszerint két csecset kifejtek, kettő pedig a borjúnak maradt. Tavasszal, kiverés után, a tehén a csordára ment, a borjú pedig otthon nevelkedett az udvaron. A XIX. század végétől már nem tartottak 89