Bencsik János: A paraszti közösség gazdasági tevékenysége (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 3. (1974)
bornyúcsordát Polgáron, 01 3 ezért a gazdasági udvarban kellett tartani a borjúkat. A szabados (tanyán, gulyán nevelt) borjút, választás után szopásgátló eszközzel akadályozták meg a szopásban. Legelterjedtebb eszköz volt a kantárformára felerősíthető szúró. Ismerték a lapickát is, de kiveszett a használatból. Ha kímélni akarták a tehenet, akkor posztódarabbal takarták el a tőgyét, s ezzel akadályozták meg a szopást. A gyenge csikókat sem kötötték meg, hanem szabadon voltak a lovak között, mert ha nem mozogtak eleget, akkor tönkrement, kaptás lett a lábuk. A féléves csikók is szabadon járkáltak mind a gazdasági udvarban, mind a határban. 66 4 Szabadon mentek a szekér után, s azt ettek az úton, amit akartak. Csengőt kötöttek a nyakukba, 66 5 erről messzire felismerték őket. Akkor kezdték lekötni a csikókat, amikor választották. A tavaszi csikók azonban egész nyáron szoptak, szépen ki is fejlődtek, őszre már lógóra lehetett kötni őket. A következő tavasszal, a bikaborjúkat és a csődörcsikókat ivartalanították. A herélésre nagyhéten vagy nagypénteken került sor, mert ezt az időt tartották szerencsésnek. Pásztorok herélek. Az egyik idős pásztorról azt beszélték, hogy állva herélte ki a bikaborjúkat. Lekötötték az állat fejét a jászolhoz, odaszorították a falhoz, s ahogy csüngött neki a zacskó ja, hátulról felmetszette, s kilökte a golyókat. Általában azonban ledöntve heréltek. A ledöntést szalmakazal mellett végezték, hogy annak zuhanjon az állat. Majd gerincre fordítva, a négy lábát összekötötték. A bikák herezacskójának a hegyét levágták, s úgy vették ki a heréket. Az alul levő sebből kicsepegett a vér, nem alvadt bele, nem vált matériának. A csikókat idegenek herélték. Hajdúnánásról vagy Nagycsécsről jöttek és bizonyos bérért végezték az ivartalanítást. Ledöntött és gerincre fordított csikók zacskóját hosszában felvágták. A tökerekre fából faragott, belül kékkővel beszórt cserepcsíkokat szorítottak, s éles bicskával metszették el az ereket. Néhány nap múlva a cserepcsíkokat is eltávolították. Csak az ivartalanított állatokat hajthatták a gulyára vagy a ménesbe. 66 6 A juhászatban jelentős helyet elfoglaló fejés, annak a helye, a fejést és a tejfeldolgozást végzők személye a juhászat típusától függött. Más rend volt a káptalan jól szervezett juhászatában, s másként szervezték a munkát a magatarti juhászok. Általában megállapíthatjuk, hogy a fejést a férfiak, a pásztorok végezték. Kivételt csak a juhtartó parasztgazdaságok jelentettek, ahol a nők is fejtek. A tej feldolgozása azonban többnyire a nők feladata volt. A gomolya készítéséhez régebben nagy cseréptálakat, később lémedényeket használtak. A tejet előbb hideg vízzel lehűtötték, majd cseréptálakba öntötték. Hűtés után szűrőszitán újra megszűrték. A lehűlt tejet pihentették, majd üstben testhőmérsékletre melegítették, meglágyították. A tej beótása következett. Az ótót a század elejéig bárány vagy borjú gyomrából készítették. A gengeteje s borjút vagy bárányt telefejték, majd egy félóra múlva leölték. A gyomrában levő, túrós tejet hűtött ék. majd kifordítva a gyomorból kimosták és besózták külön a túrót, külön a gyomrot. Besózott túrót vissza663. HL. Div. P. F. 6. N. 307. 1824. 664. SZL. Polgár Jkv. 1852. N. 3. 665. HL. Div. P. F. 6. N. 331. 1833. 666. „Nekie a gulyáról Szarka József gulyásnak a számadása alól egy haramadfü tinója elveszett." SZÁL. Polgár Jkv. 1838. N. 33. Uo. 1839. N. 49. 90
