Bencsik János: A paraszti közösség gazdasági tevékenysége (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 3. (1974)
tá/k őket. 63 7 A XIX. század végétől időnként 100—150 növendék csikóból álló ménest állítottak össze a kaprosi legelőre is. A majorokban kevés ló volt, ezért ménest nem is tartottak. Az urasági földeken külön legelője volt az ökröknek, a teheneknek s a növendék állatnak. A tehéngulya a Nagytanyán (Ároktő) és a Kistanyán (Ároktő) legelt. Mikor a hat hónapos borjaikat leválasztották, akkor a Tiszaközi igen jó legelőre verték őket, a bornyúgulyára. Tavaszig együtt legeltek a bika- és az üszőborjúk. Ekkor a bikaborjúkat ivartalanították, s másodfű tinóként Tikosra (Polgár) hajtották, ott kistinógulyát tartottak számukra. A harmadfű tinókat azután a következő évben Bagotán (Szentmargita) pásztorolták. Az üszőborjúk számára a Félhalomnál (Egyek) kisgulyát állítottak. A hároméves, bikaalávaló üszőborjúkat a nagygulyára hajtották át, s mint hasas üszők a Nagygyepen és a Gólyáson (Ároktő) legeltek. A XIX. század végéig jelentős fejőstehén állománya lévén a falunak, két csordát tartott a közösség. 63 8 A fejős tehén csordák a közeli belső legelőket járták. Az egyik ódal (falurész) a Bogátközre, a másik pedig a Selypesközre hajtotta teheneit. A csorda a Főutcán, a Nag y folyó ódaion (ma Taskó u.) és a Szép utcán (ma Szabadság u.) járt ki a legelőre. Mikor azonban a tehenek száma csökkent, egy csordába verték őket. A belső, közösségi legelőkön a tavaszi járás kevesebb lett, mert az anyaszénát előbb lekaszálták, s csak a mező megújulása után hajtották rá az állatokat. De évközben is hevertettek egy-egy legelőrészt, hogy nőjjön a fű. A nyár közepére 'lesült mezőt felváltva járatták. Egyik héten a Selypesközön, a másik héten a Bogátközön legelt a csorda, illetve helyén a ménes. E váltást is azért vezették be, mert a szarvasmarha kevésbé legeli le a füvet. Takarás után a felszabadult tarlóklkai pótolták a legelőt. Ha kevés fű nőtt a tarlón, akkor az uraság szekér számra dobáltatta rá a töreket (pelyva), s azt étették a gulyabeli marhákkal. A községi csordákról is otthon maradtak a fejős tehenek, s a tarlókat és a csutkaföldeket járták. Gyerekek pásztorolták a kisebb falkába összevert teheneket. Egy-egy süldő gyerek 10—20 tehénnel elcsavargott a határban. Bérük sortarisznya volt (soros étkeztetés), amelyet a tehenes gazdák készítettek. A legelőre először kihajtott borjúkat és csikókat, mind a faluban, mind az uraságban megbílyogózták. 63 9 A maganevéből (monogram) álló bílyogzóvasat alkalmazták. A megtüzesített bílyogzówal az állat bal tomporját bilyogozták meg. m A sebet olajjal kenték be. A XX. század elején még ismerték és gyakorolták a jegyzést, amely úgy történt, hogy a szarvasmarha füléből bicskával kivágtak egy-egy részt, vagy behasították a szélét. Esetenként tüzesített vassal fúrták át az állat fülét. 637. „Okváth János gulyás és csikósnak a gazdaság részéről megfogadtatott... megjegyzendő, addig pedig, még az akoj készen nem lesz, a csikót számadása alá nem köteles átvenni." SZL. Polgár Jkv. 1870. 280. 1. 638. HL. Div. P. Fs. 6. N. 285. 1820. 639. „Abból a jét oszlopból is felvágták egyet, mikor a marhát bélyegezték (a káptalannak)." Uo. Div. P. F. 3. N. 29. 1729., „A két napi kaszálás, két napi gyűjtés és gulya bélyogozáshoz adandó segítség helyett... szántani tartozik a (falu)." Uo. Div. P. F. 6. N. 291. 1822. 640. „A polgári határon találtatott egy alatson termetű, mintegy 7 éves pej kanca, melynek bal tomporán Z bélyog van." SZL. Polgár Jkv. 1846. N. 60. 82
