Bencsik János: A paraszti közösség gazdasági tevékenysége (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 3. (1974)
megjáratták a lovakkal. Először a kaparékot nyomtatták el, annak a szalmájával és pélyvájávai kidolgozták a szérű földjét. Az így nyert szemmel is kevés baj volt, mert azt a 2—3 vékányi szemetes, földes magot könnyen kimoshatták egy teknőben. Az ágyást aszerint készítették, hogy mennyi termésük volt. Ha kevesebb, akkor körkörös ágyást raktak, s középen kezdték a munkát, ha több, akkor szélen kezdték az ágyást és párhuzamos sorokat raktak. Az első kévéket majdnem állítva helyezték el, s ehhez támasztották a többi, kibontott kévét, miközben mindeniknek felül volt a kalásza. Egy közepes szérűre nyolc sort ágyaztak, természetesen az ágyást s nagyságát, a beágyazott termés mennyiségét a nyomtató lovak számához arányították. Egy lóra 3—4, két lóra 6—7, három lóra 7—8 keresztből készült ágyás. A kötetlen termésből rakott ágyást vontatókban mérték, s egy vontatót ágyaztak két lóhoz. A munkaformától függően naponta két vagy három ágyást nyomtattak el. Csak jó meleg napsütésben, száraz időben ment gyorsan a munka, mert akkor hamar kihullott a szem a kalászból. A két lovat egyvégtébe kötötték, vagyis a szélső ló fíkszárát a belső nyakába hurkolták, a harmadik vagy negyedik ló az első kettő után haladt. Középen lúhajió gyerek, rendszerint 8—10 éves fiú irányította a lovakat. Fíkszárakat fogta, s ostorral biztatta az állatokat, úgy hajtotta magán köbe-körbe. Ha a járatás menetét változtatni akarták, akkor a lúhajtó vagy egy belső, kisebb sugarú körön mozgott, vagy a lovak fíkszárát fogta rövidebbre, vagy engedte hosszabbra. A munka nehéz volt, megviselte az embert. s állatot egyaránt. A lovak térgyét kivágta a száraz gaz. Munkaközben levezették huggyozni az állatokat, a trágyát azonban csak ledobták az ágyásvól. A szélső lóra ügyeltek, mert ha menekülvén a munkától, lement a földre, akkor a körmével belevágta a földet a szalmába, s szemetei lett a termény. A rozsot és a búzát háromszor, az árpát és a kölest kétszer járatták az ágyáson. A rozs és a búzatermés első járatásakor a lovak az ágyást csak elgázolták. A kévéket jól elvágatták, s utána kovácsoltvas, háromágú villával átfordították. A centrikus ágyás közepéről a kévéket széjjel dobálták, mert ott kevésbé vágták meg a lovak. A fordítás történhetett úgy is, hogy a lovakat nem vezették le, hanem csigavonalas hajtás esetén, addig az ágyás más részét vágatták velük. Forgatás közben megrázták a szalmát, hogy a földre hulljon a szem. Ekkor a második járatás következett. Majd újra rázták és fordították a szalmát. A harmadik járatás végeztével megvizsgálták a szalmát, hogy a kalászokból kihullott-e a szem. Ha megfelelőnek találták, akkor villával megveregették a szalmáját, majd nyomtató gereblyével megrázogatták, s szélére karimára lehúzták. Az árpa és a köles nyomtatásakor az első járatás után a gereblyét használták. Azzal megveregették, s lehúzták az ágyás felső szalma rétegét. Fogyasztották a szalmát, mert így könnyebb volt a járatás. Egy ágyás rozs és búza nyomtatása másfél, két óra alatt megvolt. Közben a lovakat nyárijászolra kötötték, megétették és megitatták őket. A szérű földjén maradt pálvvás szemet a gereblye fokával garmadába tolták össze, a vastagabb réteget pedig falapáttal dobták csomóra. Ha nem várhattak esőt, akkor a szérű mellett szalmával letakarták és ott éjszakázott a termés. Esőt várva, tapasztott oldalú kóterba, vagy szirtbe rakták a garmadát. Jó szelet vártak és elszórták az életet. Két férfi fala74