Bencsik János: A paraszti közösség gazdasági tevékenysége (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 3. (1974)
páttal végezte a szórást. A XX. század elejétől rostával tisztították a szemet. Több rostás volt a faluban, akik a nyomtatás végeztével (akár naponta is) jöttek a rostájukkal és tisztították a termést. Jeles személy volt Rostás Pali bácsi, aki szamárfogattal vontatta a rostát, s alkalmanként egy véka termés bért fizettek a rostáért. Egyébként a 9. vagy 10. véka búzát kapta a rosta tulajdonosa. Az ágyúsról lehúzott szalmát kazalba pakolták össze. Rudasokba rakták, majd két rúdon vitték a ferdén kezdett kazalra. Egyik végén feljárót hagytak. Mikor készen volt, akkor szalmakötéllel lekötötték. Ketten készítették a kötelet. Egyik csavarta, a másik eresztette. Eresztéshez csak szalmacsóvát használtak, ezt csavarták. Ha száraz volt a szalma, akkor meglocsolták, hogy könnyebb legyen a munkájuk. A rozs szalmája értékes volt, ezzel javították az ólak zsuptetejét. 30—40 kereszt rozsot is kicsépel tettek, hogy legyen zsup a javításhoz. A tetőkészítők vállalták fel a cséplést. Egyszerre 20—40 kévét ágyaztak be az udvaron készített szérű re. Két párhuzamos, fejjel összefelé fektetett sorba rakták le a bekötve hagyott kévéket. Két végén állt a két csépelő férfi. Amikor jól megveregették az egyik oldalt, akkor a kévéket a tengelyük körül átfordították a másik oldalra. Cséphadaróval dolgoztak, de e szerszámra vonatkozóan már nem tudtak felvilágosítást adni. A munkás, mivel értékes volt a szalma, a kicsépelt mag egy negyedét kapta bérként. Utoljára az 1920-as évekbe az uraság végeztetett cséplést. Az 1890-es években terjedt el a járgányos gép a falu határában. Léka nevezetű kovácsnak volt először járgányos gépe. De még a tüzesgép idején is nyomtattak a faluban, mert ott a tűzveszély miatt nem alkalmazhatták. A nyomtatást bérmunkában is végeztették a városban, de különösen a szomszédos uradalmi földeken. 1824-ben az „egri Balázsok-(ról tettek említést), akik nyomtatókként voltak a folyási kertbe". 6 2' A század végén a csécsiek és a sajószögediek jártak nyomtatni Polgárra. Mellettük a helybeli lovasgazdák is nyomtattak bérbe. Egy ló napi bére egy véka termény (amit nyomtattak) volt, s abrakot kapott a ló. A kender termelését már a XIX. század végén sem Kenderfölde ken végezték, hanem kinek, kinek arra alkalmas területén, vagy a szántóföldön, vagy a kertben volt 30—40 n-öl kender vetése. Ez elég munkát adott egy télire. Szakajtókosáx^ból szórták szét a kendermagot a tavaszi szántáson. A vetést védték a madaraktól, fonalat húztak ki, meg ijjesztőt tettek oda. Ha a bolha bántotta, akkor tyúkporral (száraz tyúktrágya) szórták le. Egész nyáron nem volt munka vele. Amikor szeptemberre sárgulni kezdett a növény, akkor nyűtték. A vékonyát (vékony szálakat) külön, a vastagát is külön szedték, mert az utóbbi nehezen ázott. A szélén vastagabbak nőttek, közöttük magkender is akadt. A felnyűtt markokat ollóba fektették, hogy ne feküdjön a földön, ne penészedjen meg. 3—4 nap múlva kötötték be, majd kúpokba állítva 1—2 hétig száradt. Szekérre rakták, s vitték az áztató ba. A hatóság előre megjelölte azt a helyet, ahol a kendert áztathatták. Négy karót vertek le a kiválasztott, lehetőleg tiszta vízbe, s ezek közé fektették a kévéket. A csomót szalmakötéllel lekö627. Uo. N. 307/5. 1824. 75
