Bencsik János: A paraszti közösség gazdasági tevékenysége (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 3. (1974)
hez sok sai kellett, ezért lovakkal, vagy ökrökkel is tapostatták. Mikor egy bánya (rakás) sarat feltapasztottak, utána másikat készítettek. Tapasztás végeztével csinálták meg a ház főggyit. Sárgafődet terítettek el, aprótőre ket szórtak rá és locsolgatták, majd bunkólták. Mikor jól lekeményedett. csinált sárral simították be. Az új házat először kívül-belül homokos mésszel meszelték be, ezzel fogatták be a kisebb egyenetlenségéket. Csak ezután következett a fehérre meszelés. ba .s 1 p.iar hosszában a ház elé már az 1880-cS jvekben ámbitust építettek." 1' Az ámbitus rendszerint talpfákon nyugodott, amelybe az ámbituslábakat vésték bele. Az egyszerű ámbituslábakat díszítettek váltották fel. Megfaragták, felső kötéseknél szarkalábat, meg deszkából cifrát csináltak."' 1" Felül pedig homlokdeszkát készítettek. Minden mintát a mester rajzolt és fűrészelt. A bejárat fölé rácsot szegeltek, esetleg gólyát (deszkából fűrészelt állatfigura) erősítettek. Az ámbi lólábakon futott végig a sárgerenda, az ámbitus tehát szerkezetileg egybeépült a házzal. Föléje kinyúltak az átalgererxlák, a lábak tartották a szarufákat is. Az ámbituslábakra derékmagasságban karfákat ácsoltak, s az ámbitust feldeszkázták. A bedeszkázott ámbitusra ritkaajtót, (rikkajtót) tettek. Az első világháború után terjedt el a körülámbitusos ház, amelynek az utca felőli végére is ámbitust építettek. A módosabb gazdák ettől kezdve nem fából, hanem téglából készíttették az ámbituslábakat. A XIX. század végén divatos volt az ámbitusról kisajtót nyitni az utcára. E kisajtókat azonban (szintén divatból) az 1930-as években befalazták. Meg kell említenünk, hogy a nyeregtetős házak ereszét a pitarajtó fölé, minte y méterre kinyújtották. Ez védte az ajtót az esőtől. E nyújtott eresz három szarufa között volt. A régebbi házak tetejét kissé előre építették, szélesebb ereszt készítettek, s ezzel védték az ajtót és az ablakokat. 60 0 A házak tetejét az 1920-as évekig jobbára náddal, gyékénnyel, esetleg zsúppal fedték. Mivel bőven termett gyékény és nád a polgári határban, ezért ritka volt a szalmából, a kóróból, a csutkaszárból készített tető. Ma a legelterjedtebb tetőfedő anyag a cserép és a pala. Ha cseréppel vagy palával fedték is a házat, a tetőforma régies maradt. A lakóházak adatai Polgáron, 1910-hevJ'' n •s> összesen vályogfal nádtető (zsúp) cserép, bádog zsindely 1936 db 1725 db 1494 db 384 db 58 db A nádtető készítését azzal kezdték, hogy az ereszhez széles deszkát erősítettek fel. E célból szekérrudakat támasztottak a fal tövéhez, s rudállókötelekkel kötötték a szarufákhoz, e kötelekre fektették a deszkákat, melyek a rudakhoz támaszkodtak. 60 2 Előtte azonban vékonyan beszegték a tetőt, hogy a nád farka (virágja) ne piszkolja be a padlást. A deszkához 598. SZL. Polgár. Jkv. 1844. N. 73. 599. V.ö: Pápai K., i.m. 16., Malonyay D., i.m. 220. 600. V.ö: Pápai K., i.m. 15. 1. 601. Magyar Statisztikai Közi. 42. kötet. 1910. 59
