Bencsik János: A paraszti közösség gazdasági tevékenysége (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 3. (1974)
lyákban a széna késő őszig kint maradhatott a határban. Ügyeltek a pásztorok, hogy a legelő állatok ne tegyenek kárt bennük. 50 8 A kaszálórétek füvét nemcsak szénaként étették állataikkal, hanem nyár közepén zöld fűvel pótolták a legelőt. Igás, illetve kezes állataiknak, különösen a fejős teheneiknek a füvet zölden levágták és hazahordták. 50 9 A legeltetésről, a legelő haszonvételéről először az úrbérrendezést megelőző összeírásban esett szó: ,.Legelő mező mind heverő, mind járó marhák számára ezen mezőváros határán elegendő és bővséges vagyon, mellyeken elegendő székek lévén, semmi féle marhájokat sózni nem szokták".' 1' Amikor 1828-ban az uraság kihasította az úrbéres legelőket, a jobbágyok „alázatosan fel fedezik, hogy ember emlékezettül ólta az egész Határon szabadon legeltetvén marhájokat..." 51 1 Az elkülönített úrbéres legelőkről az 1821-es határjárás során megállapították, hogy ..ha nedves idő jár, alkalmatos legelő, most pedig csak nem egészen kisült és megsárgult". 51 2 A legelő területét ettől kezdve sokkal inkább a nyomásföldeken való legeltetéssel kellett pótolniuk. 1834-ben tehát az uraság hozzájárult ahhoz is, hogy miután az úrbéres szántóföldek között levő kaszálóiról a szénát behordatta, azt általjában legeltethesse a falu. 51 3 Azt is megengedte, hogy az ugar között levő kaszálókat együtt legeltethessék az ugarral. 0 1' 1 Erre különösen a szikes határrészeken volt szükségük, mert a szikes földek nehezen füvesedtek, s csak megfelelő időjárásban és ősz felé lettek alkalmasak a legeltetésre. 51 5 A földesúr tehát elkülönítette a közlegelőt. Saját állatainak pedig a már felsorolt Kengyel környéki, tikosi és borockási területen kívül („svajtzeros tehenei" számára), Folyás környékén 01 6 (a fejős teheneinek és szopós borjainak) és Örvényszögben szakított ki legelőt. 51 7 Ezzel egyidőben igyekezett gátolni a jobbágyok marhatartását, illetve azt, hogy azok szarvasmarhával kereskedhessenek. Fiskálisa megállapította, hogy a faluban „a Marha tartásba nagy visszaélés lévén, annyira, hogy némely gazdáknak 100 darab marháján is felül lévén, sőt egy szolga 10, 15 Marhát is tartana . . ," 51 8 1824-ben azután úgy döntött az úriszék, hogy „egy egész helyes Gazdára 12 darab, házas sellérre kettő és házatlanra 1 darab fejős tehén tartása" essék. 51 9 E döntés mégsem mehetett át a gyakorlatba, mert az 1828-ban írott földesúri kontraktustervezetben is ez áll: „.. . a polgári közösségnek azt kívánni jussa nints, hogy akár marháik felhizlalására, akár állatok pénzért felfogadandó külső s idegen gulyabeli Marhákra nézve . .. valamely rész kiszakíttatna". 52 0 Végül is 1834-ben így rögzítették 508. Uo. 509 Uo. N. 284. 1820. 510. SZL. Investigatio, 1772. 4. pont. 511. HL. Div. P. F. 5. N. 253. 1828. 512. Uo. 1821. 513. SZL. Polgár. Jkv. 1834. N. 1. 514. HL. Div. P. F. 5. N. 259. 1845. 515. Uo. N. 253. 1821. 516. Uo. 1824. F. 6. N. 276. F. 5. N. 253. 1820. F. 6. N. 282. 1820. 517. Uo. F. 5. N. 253. 1820. 518. Uo. 519. Uo. F. 6. N. 306. 1824. 520. Uo. F. 5. N. 253. 1828. 46
