Nyakas Miklós: A hajdúváros pusztulásától a jobbágyfelszabadításig 1717-1848 (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 2. (1974)
Lakosok az ő Méltóságos Kegyes Jó Földes Urokat ügy nézik, mint a legnagyobb ellenségeket"™ A határrészek elvétele és az önkormányzatba való közvetlen földesúri beavatkozás a mezőváros módos árutermelő jobbágyrétegét különösen érzékenyen érintette. Maga a főbíró is hangot adott az elégedetlenségnek! Az egyik jobbágyot például megleckéztette, amiért az fia számára a káptalantól házhelyet kérvényezett: „Mit instálgattya Kend, hiszen még majd magunk fogjuk a házhelyet osztani". Ugyanő a tiszttartóról úgy vélekedett, hogy az „köszönje meg ha köztünk maradhat", az uraságról pedig azt mondta, hogy „az nekünk nem parancsol". Egyre gyakoribbá váltak a határrészek feletti súrlódások, ami a káptalani földfoglalások egyenes következménye volt. Egy ilyen esetből adódóan például László Juhász János mezőfelügyelő lefogatta Haraszthy tiszttartó kisebbik szolgáját, ketten a fejére ültek, egy a lábára, a mezőinspector pedig „bunkós bottal verte". Amikor Haraszthy embere azzal fenyegetőzött, hogy panaszra megy, azt válaszolták, hogy uraddal is „így fogunk bánni". Gyakran előfordult az is, hogy a város lovai az uraság legelőjén legeltek, vagy a sőre volt tilalomban. 25 7 Minden eddiginél nagyobb arányú ellenállás kezdődött akkor, amikor köztudottá vált a határ felmérésének gondolata, s annak várható kihatása. A mezőváros jobbágy társadalma 1818. március 15-én a Városháznál tartott ülésben foglalkozott az uraság tervével. 25 8 Az írásba foglalt határozat szerint egyedül csak a kenderföldet illetően és az egy nyomás három részre tagolásában értettek egyet a földesúrral. Ragaszkodtak a földek „ház sorjában" történő kiosztásához, mert a „Földek nem egyformák". így például az első nyomásban az első dűlő (a Pálinkás a Csősz dombjáig) a legjobb, a második már rosszabb, s a harmadik különösen rossz. Ha az osztás a telek nagysága szerint történne „kivált az egész házhelyeseknek jobb földjök jutna úgy lehet mindenütt, mint a többi földes Gazdáknak". E határozattal tehát meghiúsították azt, hogy a káptalan megnyerje magának a mezőváros leggazdagabb rétegét, s a jobbágyközösségben szakadást idézzen elő. Űj motívumként jelentkezett a kukoricaföldek iránti igény is. A parasztok e célra a felmérés során keletkező remanenciát szerették volna megkapni, a földesúrnak azonban ezzel egészen más szándéka volt. Az uraság végül hajlandónak mutatkozott a Pálinkást kukoricaföldnek kiosztani, azonban hamarosan kiderült, hogy ennek terjedelme nem volt elegendő. Április 14-én Sartori Imre urasági földmérő már arról panaszkodott, hogy az osztásnál nagy bajok mutatkoznak. 25 9 A kenderföldeket ugyan sikerült baj nélkül kimérni, a kukoricaföldnél azonban súlyos nehézségek támadtak. A Pálinkásból ugyanis minden telekre legfeljebb öt vékás föld jutott volna, de a jobbágyok ezt kevesellették, s a „mellette levő Ferenczihátbul még annyit kívántak hozzáadatni, hogy három dűllő lenne a kukoricaföld, s minden sessiora legalább 2 köböl föld jutna". E kívánságot a földmérő azonban nem teljesítette, mert így a felmérés során keletkező maradványföldet is szét kellett volna osztania. Az uradalom így nem jutna új majorsági táblákhoz, sőt „még a régi is 256. Haraszthy tiszttartó a káptalannak. Polgár 1803 jún. 5. Uo. Div. P. F.2 N.95257. Uo. 258. A városházánál tartott gyűlés jegyzőkönyve. 1818 márc. 15. Uo. F.3 N.277. 259. Sartori Imre földmérő az egri püspökhöz. 1818 ápr. 14. Uo. F.6 N.283. 68
