Nyakas Miklós: A hajdúváros pusztulásától a jobbágyfelszabadításig 1717-1848 (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 2. (1974)
tését voltak hajlandók teljesíteni. A küzdelem itt egyelőre a jobbágyok győzelmével zárult. 8 5 A források hallgatnak arról, hogy Polgáron kötöttek-e újabb contractust. Mivel erre vonatkozóan a legcsekélyebb célzást sem találtuk, szinte bizonyos, hogy a káptalan nem volt hajlandó írásban is változtatni feltételein. Külön kérdés természetesen az, hogy az így előállt tisztázatlan helyzetben a földesúr mit követelt ténylegesen a polgáriaktól. Erre teljes bizonyossággal megint nem tudunk felelni. Feltételezhető, hogy a kezdetben még rendkívül képlékeny közösségtől — amely valóban hajlamos volt a szétszóródásra, s amelynek létét (mint látni fogjuk), sok egyéb baj is nehezítette — egyelőre valóban nem követelt többet az általuk felajánlottaknál; vagy legalábbis jelentősen mérsékelte követelését. A káptalan számára az adott pillanatban mindennél fontosabb szempontnak bizonyulhatott az, hogy az új lakosok Polgárt valóban meg is „üljék". E feltevést látszik támogatni a földesúr részéről 1743-ban készült összeírás is, amely csak a lakosok marhaállományát és az utána fizetendő pénzösszeget tünteti fel. 8 0 Igaz ugyan, hogy a telepítő contractusban (1727) megkívánt teher nagyrészt a város egészét illette, s így annak a személyekre készített öszszeírásban nem kellett jelentkezni. A két icce vaj beszolgáltatása viszont személyre szólt, de nem jegyezték fel a kila búza és árpa beadását sem, amivel pedig minden telkes (ekés) jobbágy tartozott. A pénzbeli tartozások között viszont szép számmal találhatunk krajcárra végződő összeget is, ami a contractushoz képest ugyancsak új dolog, hiszen abban csak egész számok szerepeltek. Szinte bizonyos tehát, hogy a jobbágyok elérték a.zt, hogy tartozásaikat pénzben válthassák meg. Ha ez valóban így volt, a polgáriak lényegesen kedvezőbb helyzetbe kerültek, mert a pénzviszonyra alapozott adózás nagymértékben lazította a földesúrtól való függést, és a paraszti árutermelés kibontakozásának irányába hatott. E szerint tehát a káptalan és új jobbágyai közötti első nagy összecsapás az új lakosok győzelmével ért véget, akik a szabad költözési jogukból és a kor nagy telepítési mozgalmából fakadó előnyöket sikerrel használták ki. Hogyan egyeztethető ez össze azzal a felelettel, amelyet a polgáriak az úrbéri felméréskor adtak, hogy tudniillik ők mindig az említett „contractus ereje mellett adóztak és adóznak ma is". 8 . Az ellentmondás feloldását a következőkben látjuk. A felmérésig kétirányú folyamat játszódott le; egyrészt az Alföld benépesülésével a szabadmenetel ű jogállás sokat vesztett értékéből, hiszen erősen leszűkült azoknak a helyeknek a száma, amelyek továbbköltözés szempontjából számításba jöhettek. Ugyanakkor e folyamattal párhuzamosan a káptalannak Szabolcs vármegyével folytatott szívós küzdelemben sikerült Polgárnak rendkívül kedvező jogállást biztosítani, amely az állami és megyei adó jelentős mérsékléséhez vezetett. Ennek leglényegesebb hatása a polgári jobbágyok teherhordó képességének növekedésében állott. A káptalan ekkor elérkezettnek láthatta az időt 85 Szendrey i.m. 81—83. 1. 86 Conscriptio Polgariensis Anno 1743 pro parte Vbilis Capituli Uo. XII 2/c Di.v. P F.9 N.459. 87. Polgáriak felelete az úrbéri kilenc kérdőpontra. SzL. Urbáriumok. Polgár urbariuma. 25
