Nyakas Miklós: A hajdúváros pusztulásától a jobbágyfelszabadításig 1717-1848 (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 2. (1974)
a már többször említett 1724-es hajdúnévsor említ Polgáron hajdúkat, ezek közül azonban egy sem található meg a telepítést követően készült jobbágylisták egyikén sem. A hajdúk utolsó csoportja minden bizonnyal a hadiadó miatt szóródhatott szét, láttuk ugyanis, hogy 1723-ban a hat polgári porta felosztásánál Polgárra kettő esett, s ez az itt maradt néhány család számára példátlanul súlyos adóterhet jelentett. A hajdútovábbélés ellen szól az a tény is, hogy a káptalani telepítésű Polgár tiszta katolikus közösség volt, amely érvként hangoztatta helyzete jobbítására, hogy „környes körül eretnekek között" élnek, s az „igazi Római Catholica Religiót" gyarapítják. 6 3 Odri András is közvetlenül a telepítés után az itt talált Márton nevű molnárt azért kergette el, mert az kálvinista volt, s helyette „pápistát" akart hozatni. 0 4 Összegezve álláspontunkat, a következőket állapíthatjuk meg; megítélésünk szerint a hajdűtovábbélés nem bizonyítható, valószínű nem is volt. Más közben behúzódott lakosokat azonban találhattak itt az új telepesek, bizonyítja ezt az is, hogy az új lakosok még épen találták a „vészi" malmot, s még két szárazmalmot: sőt „az új szállók is őrlöttek rajta". 6 5 A káptalan számára az utolsó időszakban különösen fontossá vált Polgár benépesítése, nem utolsósorban a Helytartótanács nyomása miatt. A telepesek toborzásának legkésőbb 1726 őszén meg kellett kezdődni, mert 1727 februárjában már tudunk egy kis közösség létezéséről, akik Polgárt készülnek megszállani. 6 6 E toborzás részletei ismeretlenek előttünk, azt sem tudjuk pontosan, hogy az milyen területen folyt. Az eddigi történeti munkák — konkrét bizonyítékok nélkül — arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az új lakosok az egri káptalan hevesi, mátraalji jobbágyai közül kerültek ki. 6 7 E feltevés azonban szintén nem bizonyítható! Két tényező figyelembevétele pedig különös óvatosságra int. Az egyik Heves vármegye konkrét történeti helyzetében rejlik. E törvényhatóság déli része ugyanis a török kiűzése után maga is puszta volt, amely benépesítésre várt. Nem lehetett tehát abban a helyzetben, hogy telepeseket bocsásson ki. Heves megye tiszafüredi és hevesi járása, nem is beszélve a külső-szolnoki részekről az 1720-as és 1730-as években ideális területe volt a külső vármegyékből történő bevándorlásnak. Heves megye emiatt a többi vármegye állandó támadásának kereszttüzében állott, sőt pontosan Szabolcs 1721-ben „látván helységei romlását és utolsó pusztulását lakosságának Hevesbe történt veszedelmes átköltözése miatt", egyenesen katonai execuhárom évvel később történt. Ráadásul Sillye Gábor adata minden jel szerint egyszerű sajtóhibának bizonyul. A katonai beavatkozás Sillye i. művében ugyanis 1723-ban következett volna be (ebben az időben Polgár már régen puszta) s e monográfia munkálatai közben derült az ki, hogy a katonai beavatkozás valóiában 1713-ban történt. 63. Polgáriak a káptalannak. Év nélkül (1734 körül). HL. XII—2/b N.16 D.2 F.4 fr. 15. és 18. (Ugyanők a káptalannak. Év nélkül, de 1729 körül.) 64. A molnár Kövesdre költözött. Tanúkihallgatás jkv. Eger 1729. júl. 23. — Uo. F. 2 fr. 29. 65. A tanúk egybehangzóan állították, hogy a malmok 1727-ben rnég épségben voltak, s azok Odri hatalmaskodása következtében pusztultak el. A malomkövet pl. az újvárosiakkal rosszabbra cserélte el. 63. Lásd a 46-os jegyzetet. 67. Vö. Rácz T.. i.m. 153. Bencsik J. i.m. 8. legújabban Poór János - Mezőgazdaság a XVII. és XVIII. században (Hajdúböszörmény története. Szerk. Szendrey István) Debrecen 1973/ 324. 20
