Nyakas Miklós: A hajdúváros pusztulásától a jobbágyfelszabadításig 1717-1848 (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 2. (1974)
tyastól fogva a Hortobágyig 11, a Hármas határtól kezdve túl a Hattyasig 13, összesen 24 határdomb került ekkor megújításra. 5 6 Minden okunk megvan azt állítani, hogy az elhagyott város határára az újratelepítésig folyamatosan vigyáztak az uraság emberei. Az ispánok jelenléte azért is indokolt volt, mert a káptalan bérbeadás útján is pénzt akart látni a pusztán maradt területből. Szentmargitát már 1718-ban(!) debreceni polgároknak adták bérbe — legeltetésre — 178 magyar forint és 13 kr-ért. 5 7 1729-ben pedig 160 rhénes forintért árendálták, de a káptalan ekkor már fenntartotta magának a szántóföldek hasznát, a halászóvizek és az erdő haszonvételét. 5 8 A tulajdonképpeni polgári határt is így igyekeztek hasznosítani. 1722 táján pl. Viczény Mihály gulyája számára béreltek legelőt a határ némely részén a polgári ispántól, Nagy Istvántól. 5 9 A község újratelepítésének pillanatában is számolnunk kell a határban a debreceni gazdák jelenlétével, akik itt a káptalan engedelméből legeltettek. 6 0 Külön figyelmet érdemel az a kérdés, hogy a pusztán maradt Polgár vajon valóban teljes lakatlan volt-e? Bár a hivatalos iratok a kérdéses időben (1717—1727) egyértelműen desertának, lakatlannak mondják, egyéb források figyelembevételével e megállapítást módosítani kell. Mint láttuk Szabolcs vármegye 1724-ben készült összeírása mintegy tíz hajdúcsaládról tud Polgáron, de bizonyos jelek arra is utalnak, hogy más, nem hajdú szabadmenetelű emberek is otthont kerestek maguknak az elpusztult város házai között. Juhász János pl. azt vallotta, hogy 1722-ben költözött Polgárra. 6 1 E népesség jogi helyzetéről azonban közelebbit nem tudunk mondani. Rendkívül érdekes megvizsgálni az ún. hajdúkontinuitás (továbbélés) kérdését is. Az eddigi történeti irodalom különösebb megindoklás nélkül tényként könyvelte el azt, hogy egy bizonyos hajdúréteg megérte a káptalani telepítés időszakát, s így számolnunk kell a régi lakosság egy részének a továbbélésével. 6 2 Ez azonban nem bizonyítható! Igaz ugyan, hogy 56. Hiteles másolat 1783-ból Hajdúböszörmény protocollumából. HL. XII—2/b. N.16 D.2 F.5 fr. 5. 57 Uo. XII. 2/d. N. 57. 90. Urbáriumok. Szentmargita címszó alatt. Anno 1718 Dnus Michael Baranyai Debreceniensis Dnus Levai cum adjunctis..." 58. „reservando Venerabili Capituli terras arrabiles, piscationem et Silvas.. .'* Uo. 59. Tanúkihallgatási jkv. 1762-ből. Ónodi György 54 éves büdi lakos vallotta: „Ezelőtt 40 esztendőkkel a Tanú Néhay Viczény Mihály Ur Gulyája mellett bojtároskodván..." Uo. XII—2/c. N. 16. D.2 F.441. 60. A polgári határban a debreceni bíró gulyájának árendálták kb. 20 esztendeig. Uo. 61. Tanúkihallgatási jkv. Eger 1729 júl. 23. „Szent Mihály nap után lesz hét esztendeje, hogy a Fatens Polgáron lakik. — Uo. XII—2/b N.16 D.2 F.2 fr. 29. 62. E nézet először Sülye Gábornál tűnt fel: ,,egy része a polgári hajdúknak megadta magát sorsának, fölvette a jobbágyi igát..." (Varga G. i.m. 62.). A későbbi történeti munkák e megállapítást csaknem szószerint átvették. Szabolcs vármegye története (szerk. Borovszky Samu) Bp. én. 465. — A ..hajdúk egy része kivándorolt, más része megadta magát sorsának s jobbágysorba süllyedt". Calamus: Bocskay hadi népe (Debreczeni Képes Kalendáriom 1906. 111.) „Ekkor a polgári hajdúk egyrésze megadta magát sorsának és fölvette a jobbágyi igát...". Rácz I. i.m. 153. „Polgár volt hajdúlakosságának egy része előbbi lakhelyén vállalta a jobbágysorsot...." Nem bizonyíték Bencsik János: Pásztorkodás a Hortobágy északi legelőterületén a XVIII. század végétől (Debrecen 1969.) 8. old.-on közölt lista sem, hiszen az az 1724-es állapotokra vonatkozik, míg a mezőváros tényleges újratelepítése 19
