Nyakas Miklós: A hajdúváros pusztulásától a jobbágyfelszabadításig 1717-1848 (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 2. (1974)

szívesen viselnék Borsod vármegye terhét. Legrosszabbul a Szederkénybe menekültek jártak, mert a község a vármegye mentesítését vonakodott végrehajtani, s a polgáriakra „személy szerint vetett az Helységh bizonyos Summát." 3 5 A polgári adóalap kérdését így nem lehetett véglegesen megoldani, főleg azért, mert az érintett felek ellenállása nagy volt. Az egri káptalan is a nádorhoz folyamodott akkor, amikor a polgáriak adótartozása miatt katonai beszállásolással zaklatták. Tiltakozásukban hangoztatták, hogy Polgár „Pusztasága miatt Esztendőnként való Taxante nem fizetésével" a káptalan károsodik, s ezért kényszerülne „Ország végzésére és Országunk törvénye ellen .. . Portáinak Quantuma fizetésére?" 3 6 Az adóteher felosz­tása „csak személyeknek conscriptiójábul lett, az Polgári felek pedig Isten tudja hova szaladtak" —, vélekedett a káptalan. A Jászkunság pedig egye­nesen azt mutatta ki, hogy a legutolsó országos összeírás óta nagyjából annyi lakos vándorolt el területéről, mint amennyivel a polgáriak beköl­tözése révén gyarapodott. 3 7 A polgári adóalap kérdését hosszabb távon is megnyugtató módon csak Polgár benépesítésével lehetett megoldani. Továbbra is első­sorban régi lakói jöhettek számításba, s e téren kedvező helyzetet terem­tett az, hogy az 1723-as országgyűlésen a portaszámot felére csökkentették és azt leválasztották a Hajdúkerületről. Ezzel az intézkedéssel tehát a visszaköltözés egyik lényeges akadálya elhárult. A királyi biztos — Eötvös Miklós — ezért minden igyekezetét arra fordította, hogy elhárítsa a másik, utolsó akadályt is. Nyélbe kellett ütnie a káptalan és a hajdúk egyezkedé­sét. Az idő múlásával azonban ez egyre nehezebbnek bizonyult! A kápta­lannak ugyan Polgár benépesítése a haszonvételek elmaradása miatt — nagyfontosságú kérdésnek bizonyult, ugyanakkor azonban erős szándéká­ban állott a kialakult új helyzetet a maga javára fordítani. Mindenekelőtt hallani sem akart arról, hogy a hajdúk az 1713-ban kötött szerződés mellett telepedjenek vissza. Ennek érdekében a kivárás módszeréhez folyamodott, s nagy türelmet tanúsított. E megfontolásból magyarázható például, hogy a város pusztulása után a magukat meggondolt hajdúkat sem engedte visszatelepedni, „seőtt egynéhányan a ki'k vissza mentek is közüllünk Méltóságos Urak el nem szenvedvén Polgárrul ki verették" — panaszolták a Csegére menekültek. 8 8 Eötvös Miklós a hajdúkkal való egyezkedés során felkereste a Nagy­kunság falvait, városait, de nem jutott eredményre. A Kunságba költő zöt­tek arra hivatkoztak, hogy a borsodi és szabolcsi társaik nélkül nem dönt­hetnek. A királyi biztos ezért az érintett felek részére 1725. február 20-ra Debrecenben tárgyalást tűzött ki, ahol aztán a hajdúkon kívül képvisel­35. Uo. A fent idézett adatok ebben az iratcsomóban találhatók. 36. Az egri káptalan a nádornak. Eger 1723 dec. 3. — Uo. XII—2/b N.16 D.2 F.2 fr. 14. 37 Uo. Egri érseki gazd. lt. 1903 D VI. 4/d. „Specificatio incolarum ex Distric­tibus Jazigum et Majoris Cumaniae ad infrascriptos Comitates peractam praeteritam Generalem Regni Conscriptionem transmigrationem..." 38. Uo. A Csegére menekült polgáriak levele Eötvös Miklóshoz: „míg mégh ha­zaink, s egyéb Épületeink el nem pusztultanak kevánkoztunk vólna vissza szállanunk." 14

Next

/
Thumbnails
Contents