Bencsik János: A szarvasmarha paraszti tartása hajdúnánáson a XVIII. század végétől / Hajdúsági Közlemények 1. (Hajdúböszörmény, 1974)
Tartalom
A rugósnak az első lábát felemelve a csülkire gúzst rántottak, ráhúzták a térdére, s fával akasztották meg. A szabadon fejt jószág nem állhatott nyugodtan, mert állandóan csípték a szúnyogok, a legyek. Árvaganéból tüzet gyújtottak a hasa alá, senyvedő, nyers töreket dobáltak rá, ami jól füstölt. Ezzel tartották távol a fírgeket. Fejés után a tehén csecseit disznózsírral kenték le, puhították vele. Azokat az edényeket, amelyekbe fejtek vagy tejet tároltak naponta tisztára mosták. Hideg vizet öntöttek azokba, azzal szíttatták (áztatták). Hetente pedig kétszer kifőzték. Az udvarokon és a tanyákon a rocskánák és a tejesfazekoknak ágast állítottak fel. Élőfa törzsén rövidre vágott ágakat hagytak, ezt ásták le. Az ilyen fatörzs vagy az ennek megfelelő forma volt a legelterjedtebb. Azon szellőztek, azon száradtak a tejes edények. A gulyások a legelőn rendszeresen fejték egy-egy fejős tehenet. Kifogták a gulyából és hozzákötötték a dörgölődző ágashoz. Némely gazda engedélyt adott arra, hogy fejhessék a tehenét a legelőn. Általában mégis tiltották, amely tilalom még a pásztorkönyvbe is belekerült: „A teheneket fejni és a tejet elárúsításra hazahordani tilos!" 1 3 A három-négy fejős tehenet tartó gazdák fölös állataikat kiadták fejőre. A tanyán lakó szegényebb családok elvállalták a gondozását, mert a dűlőutákon és a tarlókon bőven volt legelő. Szent György naptól Mihály napig (szeptember 29.) szólt a megállapodás. Ekkorra a magyar tehenek többnyire el is apasztottak. Egész nyáron gondozták, takarmányozták, s a borját nevelték a tej hasznáért. Rendszerint a bőven tejelő teheneket adták ki fejőre, mert ezeknek nem vált be a borja a legelőn, tönkrement. Nem evett, csak a tejre tartott. Gilisztás lett a sok tejtől. Ha ősszel jól fejlett borjút adott vissza a bérlő, akkor a következő évben is számíthatott fejős tehénre. Általában azonban „a család evett, a borjú meg éhezett". Mivel e családoknak a tejhaszon volt vállalkozásuk célja, azért vigyáztak is arra, hogy minél több legyen a tej. Kipányvázták, legeltették, még éjszaka is többször megitatták a tehenet, hogy bőven legyen teje. Folyatására is a fejőnek volt gondja. A szeptember végén visszaadott fejő teheneket a gazda a többi marhával teleltette. Azok a családok, akiknek nem volt tehenük, azok a tehenes gazdáktól vásárolták meg az étkezéshez szükséges tejet. Különösen a csecsemőknek -, volt fontos a tej. Olyan tehénnek a teje felelt meg e célra, amelyiknek a gyermekkel egy idős borja volt. Pénzzel vagy munkával fizettek a tejért. „Munkába hordom a tejet" —, kérték a gazdát. Az iparos család meg a zsidó családok havonta, a napszámosok mindjárt meg is fizettek érte. A szegényebb tehéntartó családok is rákényszerültek arra, hogy pénzzé tegyék a tejet. ,.Bár tehenet fejtek, tejet nem ettek. Az esti tejet elvitte a zsidó literenként 4—5 krajcárért. A reggeli tejet másodnaponként felvitte a piacra, miután a tejfelt leszedte róla. A teiesköcsögöt a zsinegből kötött fazékkantárba kötötte, a tejfelt külön szilkébe öntötte. Sokszor délig is elácsorgott a piacon, míg el tudta adni a tejet. Ebből, meg a tojásból pénzelt a gazdaasszony." 1 4 — így summázza a tej gazdálkodással kapcsolatos megfigyeléseit Igmándy J. A hasas tehén teje tinós lesz, megavasodik. A közelellős pedig teljesen elapaszt. Az ellés utáni első tejet Hajdúnánáson föccstejnek nevezik. 13. Tóth S., é. n. 5. 1. 14. Igmándy J., 1938. 83. 1. 57
