Bencsik János: A szarvasmarha paraszti tartása hajdúnánáson a XVIII. század végétől / Hajdúsági Közlemények 1. (Hajdúböszörmény, 1974)

Tartalom

azon a nyomon, amelyen a tehéncsorda járt ki. Fehér lepedőt vittek magukkal, s a harmatos mezőn húzgálták végig, miközben azt mondogatták: „Viszek is, hagyok is!" A harmattól lucskos lepedővel hazasiettek, s a fejős tehén abrakjára facsarták belőle a vizet. A fejős teheneket védték a különféle ártó szellemektől, a rontástól. Az idősebbek naponta köleskását szórtak az ól küszöbére, hogy aki el akarja vinni a tejet, ne tudjon bemenni az ólba addig, amíg fel nem szedi azt. Vigyáztak is arra, hogy el ne seperje valaki, vagy fel ne szedje valami jószág féle. Hasonló célból szegezték a keresetlen lópatkót is az ól küszöbére. Ez távol tartotta az ártó szellemeket, illetve szerencsét hozott. Az ólban az ajtó mögötti sarokban a fűvel felfelé állított seprű is a boszorkányok ellen védte a fejős tehenet. Biztos védelmet nyújtott a foghagyma koszorú is, amelyet ákkor ástak el az ólajtó küszöbe alá, amikor senki sem látta őket. Ha e védő-óvó eljárások ellenére is elapasztott a tehén, akkor a bábákhoz fordultak segítségért. Azt javasolták ilyen esetekben, hogy a gazdaasszony a pendelyit kifordítva, az alsó részével felfelé kösse fel a kéménybe. Addig üsse a felfüggesztett pendelyt, amíg meg nem jelenik az a személy, aki elvitte a tehén tejét. Az ütésre vigyázni kellett, mert csak akkor volt eredményes a varázslás, ha bal kézzel végezték. Állandó védelmül szolgált az az egyszerű eljárás, miszerint addig nem adtak ki tejet a kertből, amíg búzaszem nagyságú sódarabot nem dobtak a tejbe. Utána nem történt baj, nem ronthatták meg a tejen keresztül a tehenet is. A pásztorok megfigyelték, hogy a legelőn kis karikába veres volt a mező. Ezt a helyet ördög-taposásnak nevezték. Szerintük szent György nap éjszakáján ott táncoltak az ördögök. A következő évben ott zöldebb fű lett. s ott nőtt először gomba is a legelőn.

6

1 61. Papp J., é. n. 7. 1. 49