Bencsik János: A szarvasmarha paraszti tartása hajdúnánáson a XVIII. század végétől / Hajdúsági Közlemények 1. (Hajdúböszörmény, 1974)
Tartalom
A kiverés előtti napon kiköltöztek a mezőre, s berendezték a kunyhót. Kd/cókat akasztgattak a szarufákra, s azon függtek a bundák és a szűrök. Az egyik belső sarokban a kenyeresláda állt, amelyben a kenyeret és a hozzávalót tárolták. Früstökkov erre tették ki a kenyeret-szalonnát, s minden bojtár annyit vágott belőle, amennyit akart, amennyi jól esett neki. Volt persze fösvényebb számadó is, aki alig adott enniük a cselédeinek. Karórágónak csúfolták egymás között. így mondták: ,,Üres, finyes a bográcsa, korog a bojtár hasa." A hajdúnánási pásztorok szerint a felvidékiek nevezik bográcsnak a vasfazekat. A kunyhó másik sarkában a vizesedény, a facsobán vagy a korsó állott. A csobáriba nádból vagy bodzafából készült csu járt, azon szívták fel a vizet. A gulyások kíkinget és kíkgatyát viseltek, az ing bőújjú volt, a nyakát szalaggal kötötték össze. Felette kíklajbi (10. kép). A gulyásgazda alkalomadtán fehérre is felcserélhette az öltözékét. 5 2 Nadrágot még a századfordulón is egymástól kölcsönöztek. Ma is emlegetik, hogy akkoriban a Fekete Timáréknak volt egy tőgyfa nadrágjuk. Nyaranta kerekorrú bocskorban, a hidegekben zsíros, ványolt csizmában jártak. Volt, aki a hegyesorrú bocskort szerette, mert a mezőn jobban hasította a harmatot.' 0' Télen ködmönt és karimás kucsmát viseltek. Juhászos (őgyelgő bundának is nevezték, mert abban terelték az állatokat is) bundát varrattak maguknak. Bőségre meghagyták a három juhbőrt, hossza pedig testhez szabott volt. Mennél nagyobb aljkötést hagytak, annál melegebb volt, ha feküdtek benne. Az ilyen bundában a hűvös őszi éjjeleken sem fáztak. „Szél alá tette a fejét a kintháló ember, hogy ne járjon a bundába a szél." Gubát csak a szomszédos nyírségi tirpákok viseltek. A jubbőrből készült ruhadarabokat (bekecs stb.) kuzsunak is nevezték. Az öregebb pásztorok hajukat, kezüket es arcukat hájjal vagy zsírral ápolták. Két típusú zsebkést használtak. Az egjúket hutykorának nevezték, s fa nyele volt. A pásztorkésnek fémből vagy csontból készült a nyele. Ez volt a becsesebb, cifra, borjúlábszár bőréből készült bicskatartóban hordták (12. kép). A csordások, a gulyások beszorulás után a téli hónapokban olyan munka után néztek, amivel pótolhatták a nyári keresetüket. Különböző szűcsmunkákkal foglalkoztak. A szoposborjú bőréből szeredást készítettek. Egy borjú bőréből kiszabhatták a szeredást, a fejét pedig hajtókának hagyták. Timsós, konyhasós áztató ban kezelték a bőrt, majd kákóval kitörték. Bundát is készítettek.''' 1 Hat magyarjuh bőréből és két bárányból kitelt egy nagybunda is. Juhbőrből volt a külseje, a bárányok bőréből a bélése és a nyaka. Híres bundákészítők voltak a Bata gulyások. Tőlük örökölte a mesterséget unokájuk, Máró László adatközlőm is. A bojtárok többnyire hónaposnak álltak el valamenyik gazda telelő marhái mellé. A telelősnek szegődött gulyásbojtár egy hónapra egy mázsa búzát, hetente egy kg szalonnát, sót, egy liter kását kért béreként. Még egy pár csizma is járt neki. 5 5 A gulyásokat tartották Hajdúnánáson a legrangosabb pásztoroknak (13. kép). A kondást, a „hátulsó székbe ültették". Tekintélyt jelentett tehát, ha valaki a város gulyás számadója lehetett. „Ki kellett azt érdemel52. H. Szabó I., é. n. 1. 1. 53. Béres A., é. n. 23. 1. 54. Janó Á.,.é. n. 15. 1. 55. Béres A., é. n. 22. 1. 47
