Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)
IV. A 18–19. századi pusztahasznosítás és hatásai
resztül a település főutcája is volt.137 Hatalmas forgalma — a 17. század közepe óta138 — sokszor veszedelmet is hozott a falura; gyakran raboltak átutazók, fosztogattak átvonuló hadseregek a környéken.139 A közlekedési- és útviszonyokat visszavető török hódoltság után — Bihar vármegye egyik legjelentősebb htjaként — a megyei közgyűlés rendelkezett karbantartásáról.140 A 19. század közepétől azonban Nagyvárad—Debrecen viszonylatban már egyre inkább egy másik — a Biharkeresztesen, Berettyóújfalun és Derecskén keresztül vezető — posta- és kereskedelmi útnak a fejlesztését támogatták a vármegyei közigazgatás szervei. Emiatt a Biharon, Kismarján, Pocsajon és Hosszúpályin áthaladó közút forgalma erősen visszaesett, státusza (a korábbi megyeiről) községire minősült vissza. Hosszúpályi tulajdonképpen ez időtől folyamatosan veszít közlekedési csomópont jellegéből. Ennek ellenére a településre Székelyhíd felől érkező közút továbbra is jelentős kereskedelmi út maradt, sőt 1867-től „megyei fenntartás” alá került, törvényhatósági út lett.141 A Hosszúpályin átmenő forgalom főtengelye tehát a 19. század középső harmadában a 137 Ennek a központi helyzetű, széles utcának a falu főterétől Pocsaj felé (délre) eső szakaszát jelenleg Nagy utcának, Debrecen felé eső (északnyugati) szakaszát Debreceni utcának nevezik. Mára csak utóbbinak maradt meg főutcai jellege, mert az első világháború utáni államhatár-változás következtében a településről (a Nagy utcán keresztül) Nagyvárad felé irányuló forgalom drasztikusan lecsökkent. A Nagy utca főutcai szerepét a Debreceni utca keleti folytatásaként (az 1920 előtti forgalmát tekintve leginkább Székelyhíd végcéllal Létavértesre vezető, 1945 óta pedig végképp a Nagy utcaitól jelentősebb forgalmat bonyolító) Kossuth utca vette át. 138 Az 1640-es években a Hosszúpályit is birtokló I. Rákóczi György erdélyi fejedelem tette igazán jelentőssé a Várad—Debreceni utak közül ezt a viszonylatot azáltal, hogy a Berettyó és az Ér folyókra hidat veretett Pocsajnál — vö. BiHARI-HORVÁTH 2008: 10. 139 A legjelentősebb pusztítást a „török engedetlen vazallusának” II. Rákóczi György fejedelemnek az uralkodása idézte elő: 1660-ban a Várad ostromára igyekvő Szejdi Ahmed pasa rombolta le Pocsaj erősségét, mészárolta le az odamenekült környékbelieket és dúlatta fel a vidéket — vö. BiHARI-HORVÁTH 2008: 10. A pályiakban a% utak forgalmából adódó veszélyek képlete még a 20. század elején is élénken élt. Az első világháború végén bevonuló román hadsereg elé, a képviselő-testület által kiküldött elöljárói delegáció például a következő szavakkal hódolt be: „a lakosság nem tehet a település szerencsétlen elhelyezkedéséről, arról hogy az fontos utak kereszteződésében fekszik, ami miatt mindig is ki volt téve a hatalmak zaklatásainak”, majd kérte a megszállókat, hogy kíméljék meg a települést - vö. BŐDI 1998:152. 140 MAY 1901. 141 May 1901. 45
