Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)
VII. Összegzés
tozatos homokvidék Derecske, Hajdúbagos, Hosszúpályi, Monostorpályi, Létavértes vonalában élesen kiemelkedik a Berettyó—Kálló-ér térségének sík területéből (a Bihari-sík néprajzi kistájából). A homokbuckák között részben ősi folyóvizek által hátrahagyott, részben a szél által kimélyített északkelet-délnyugat irányú mélyedések, völgyek jöttek létre. Az ilyenformán tagolódott domborzat tulajdonképpen determinálta a szőlőterületek tájolását, hiszen már a korai (17-18. századi) szőlőművelők is a domb vonulatokra igyekeztek telepíteni a szőlőket, amelyek így a domb-hátakon északkelet-délnyugat irányba futottak, a dombok lejtőin pedig délkelet és északnyugat felé terjedtek ki. A szőlő a 18. századtól kezdve (főként pedig a 19-20. század fordulójától) folyamatosan felváltotta az őshonos homokpusztai vegetációt. A 19. század folyamán pedig, amikor a „vízrendezések” során a nyírvízmentesítő társulatok csatornákkal hálózták be a homokvidéket, a szőlőkultúra még inkább kiterjedt. Sőt az élelmes szőlősgazdák a homokbuckák közötti — korábban lefolyástalan, nyírvízlaposoknak nevezett — völgyeket, azaz a szőlőaljakat is intenzív művelés alá vonták. Itt is azokat a zöldségféléket termesztették, amelyek a 20. századra híressé tették a vidék településeit a debreceni piacokon (a monostorpályi zellert, a nagylétai tormát, a bagosi dinnyét, etc.). A „sívó homok” hasznosítása szempontjából tehát nemcsak a szőlő, de egyes zöldségkultúrák esetében is azonosság mutatható ki az észak-bihari települések gazdasági stratégiái között. Ez az azonosság újabb bizonyítékát adja annak is, hogy az észak-bihari szőlőkultúra értelmezésében fontos szerepe van a szőlő-terület azon ökológiai adottságainak, melyek egyben mind az Érmelléktől, mind a Berettyó- völgytől elválasztják a térséget és a Nyírség nagyobb táji egysége felé irányítják el a további kutatásokat. Ez példázza Hosszúpályi szőlő- és borkultúrájának története, melyet az 5.2. fejezetben ismertetek. Ahogy a pusztahasznosítás, úgy a szőlőskerti határhasznosítás esetében sem csak a történelem egy adott korszakát, hanem az adott jelenség teljes történetét igyekszem bemutatni. Külön fejezetben foglalkozom a szőlőskertek pusztulásának kérdéseivel és ökológiai következményeivel (5.3. fejezet). A 20. század második felének gazdasági-társadalmi változásai ugyanis csaknem teljesen felszámolták a szőlőskertkultúrát. Egykori méreteihez képest atominak tűnik a szőlőskertek jelenleg is szőlőműveléssel hasznosított területe. A térség települései közül már csak Létavértesen folytatnak számottevő szőlőművelést. Hosszúpályi 200 hektáros szőlőskertjéből (1966) mára körülbelül 16 sor maradt. A szőlőskertek jelenleg is pusztulnak, területük most is csökken. Ugyanakkor a szőlőskerti határhasznosítás visszaszorulása nem azonos a pusztásodás folyamatával. A 176
