Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)
VI. Intenzív határhasznosítás, tanyás gazdálkodás a 18–20. században
lonnát sütöttek, művelték a hobbikertet, etc. Később azonban, a hobbitevékenység feladásakor — társadalmi, gazdasági, érzelmi kötődések híján — ezeken a telkeken könnyen túladtak (de legalábbis elhagyták), így ez a folyamat még csak le sem lassította a tanyavilág pusztulását. Összefoglalva, Létavértes tanyavilága a 19. században települt. Először a nemesi birtokok tartozéktanyái és az uradalmak majorjai jöttek létre a szántóművelésre alkalmas határrészeken. A gyengébb termőterületeken ekkor még nem létesültek tanyák. Ezek közé tartozott a határ északi részét képező, nagy kiterjedésű Liget-erdő\ illetve a közte és a belterület között lévő homoki legelő. Mindkét határrész a Dél-Nyírség homokvidékén húzódott. Területeiket kezdetben a földbirtokosok és paraszti közösségek közösen használták. Az úrbérrendezéskor uradalmi kezelésbe kerültek. A tulajdonosok eladósodása után az erdőt és a legelőt felparcellázták és kiértékesítették. Ekkor jöttek létre az északi határ farmtanyái. A Ligeten 1930- ban már 750 ember élt. Az egyre intenzívebb határhasznosítás következtében jelentős erdőterület semmisült meg. A vegetáció változása homokmozgásokat eredményezett, ami tovább nehezítette a rosszminőségű talaj művelését. A gazdaság szocialista átszervezése után beszűkült a tanyai határhasznosítás és elkezdődött a tanyai lakosság elvándorlása. Létavértes tanyavilága lassan felszámolódott. A rendszerváltás után a farmtanyák helyén erdőgazdaságok szerveződtek, jelenleg is intenzív erdőtelepítés folyik. Mindebből adódóan levonhatjuk a következtetést, miszerint az északbihari homokvidéken a farmtanyás gazdálkodás jelentős környezetátalakító tevékenység volt, és bár nagyszámú közösségnek biztosított megélhetési keretet, a térség ökológiai egyensúlyának egyáltalán nem kedvezett. Ez az egyensúly a tanyavilág megszűnésével és az erdőgazdaságok létrejöttével állt helyre. 172