Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)
VI. Intenzív határhasznosítás, tanyás gazdálkodás a 18–20. században
6.1.4. LÉTAVÉRTES TANYAVILÁGA A 20. SZÁZAD VÉGÉN A 20. század végére a külterületi alapellátás színvonala végletesen lecsökkent. Az iskolák megszüntetése, a boltok bezárása, a buszjáratok felszámolása a legteljesebb perifériára szorította a külterületi népesség maradékát. Hamarosan elhalnak az egykori parasztcsaládok utolsó képviselői is. Gyermekeik már régen elszármaztak a tanyákról. Mindemellett napjainkban állandó vagy ideiglenes jelleggel új társadalmi csoportok is megjelennek a külterületeken. Egyrészt a vidéki életformát kedvelő, középkorú, tehetősebb értelmiségiek (orvosok, politikusok, etc.) és a külföldiek választják a természeti környezet biztosította nyugalmat, főként a Létavérteshez (és Debrecenhez is) közeli ligeti külterületeken. Ezek az újonnan kiköltözöttek már nem érzik azt az infrastrukturális elmaradottságot, amely a tanyasiak életmódját egykor jellemezte, hiszen az újabb elektronikai termékek, közlekedési eszközök lehetővé teszik a belterületi (falusi—városi) életmódhoz hasonló, sőt sokszor annál modernebb életvitelt. A külterületi életmód a társadalom perifériájára szorult, olcsóbb megélhetés remélő középkorúak (a nyugdíjkorhatárhoz közeli, esedeg rokkantnyugdíjas, vagy nyugdíjas korú) körében is egyre kedveltebb. Cserekertben jelenleg alig él 5-6 lakos, többségük az utóbbi években települt át elsősorban nagyobb városokból (Debrecenből, Tatabányáról(!), etc.), mert korábbi lakhelyükön nem tudták fizetni lakásaik hitelét, közműdíjait. A betelepülők bár olcsón jutnak lakóingatlanhoz, de az infrastrukturális fejletlenség, és főként a tömegközlekedés hiánya idővel a korábbitól is nehezebb helyzetbe taszítja őket.516 Az 1990-es években néhány létavértesi, debreceni család a szabadidő eltöltéséhez, hobbiteleknek vásárolt tanyát. Itt a család tavasszal és nyáron pár napot együtt töltött: bográcsoztak, sza5,6 „Minden személy más eg kicsit. Minden sors más. Van olyan, aki lecsúszott Debrecenben, a panellakást el kellett adnia, és akkor úgy gondolta, bog 500.000forintért vesz eg kertes házat Cserekerten. Az ilyenek 3A-5 évig bóják itt, utána eszükbe jut, bog itt végül is lehetetlen élni. Az elején nem gondolják végig bog itt már nincs buszjárat, itt már nincs bolt, nincs semmi. Mert ha valakinek van valamilyen jövedelme, vág rokkantsági nyugdíja, vág sima nyugdíja, akkor itt is meg tudja enni a húslevest, vág bármit, csak beszerezni nehéz Ha gerek van, vág be kell menni valamit intézni, vág ha a kenyeret kell megvenni. Vág ha jön a tél, és nem tudnak innen elmenni... Meg ha valaki olyan korba van, bog el kell járnia dolgozni. Hát szinte innen lehetetlen, ha csak nincsjárműje. A lényeg a lényeg hog nem csak most, hanem már pár évvel egt megelőzően, itt az elmúlás jelei mutatkoztak mindenhol. Hmiatt szerintem új lakók nem fognak már idejönni.” — G. J. szül. 1958, Cserekert; lh. Létavértes 171
