Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)
V. Az észak-bihari szőlőskertek hasznosítása a 18–20. században
vegyes fajtaösszetétele a tagosítást sem tette lehetővé, így a szövetkezetek gyakrabban kisbérietekben osztották ki vállalkozó tagságuknak ezeket a parlagon maradt, szőlős „darabföldeket”. Azok a módos gardák, akik a kötelező földleadás után sem akartak (vagy a tsz-tagság tiltakozása miatt nem is tudtak) belépni a szövetkezetekbe, az 1950-es évek elejének elnyomó gazdasági környezetében (a magas földadók, beszolgáltatások, etc. miatt) sokszor kénytelenek voltak végleg elhagyni a mezőgazdaságot és az iparban, bányászatban vállalni munkát, hogy családjuk megélhetését valahogy mégis biztosítani tudják. Ezeknek a gazdáknak a szőlői is arra a sorsra jutottak, mint a 25 holdon felül eső, kényszerből már korábban leadott szőlős birtokrészek: bérletben a tsz- tagok folytatták művelésüket, vagy miután nem akadt művelőjük, területük hamarosan elvadult. Az 1950-es évek helytelen gazdaságpolitikája miatt — amely különösen a szőlőtermelőket sújtotta — átmeneti visszaesés következett be a szőlőtelepítésben, csökkent a szőlőterület kiterjedése. A Rákosi-korszakban sokan az elviselhetetlenül magas adóterhek miatt hagyták el szőlőjüket: )yA szőlőket a boradó miatt hagyták el Ez még Rákosi alatt kezdődött. Addig is volt boradó, de ekkor, a ’40-es évek vége jelé, 5 forint lett literenként az ára, és nem is lehetett eladni többért, tehát annyi volt az adó, mint amennyiért értékesítettük. Ami hasznunk volt, mindet leadóztuk. Apámnak a konyárin kívül még a derecskéi Nagyszőlőben is volt szőlője, 800 kvadrát — borban nem volt hiány soha amit ’49-ben, a beszolgáltatáskor adott el. Akkor egy hold szőlő után annyit kellett fizetni beszolgáltatásban, mint öt hold szántó után. ”441 A szőlőskertek gazdaszervezeteinek (a hegyközségeknek) a feloszlatása, önigazgatásuk megszűntetése is a Rákosi-korszakra tehető. Almosdon például ez azzal kezdődött, hogy a falu politikai vezetői nem engedték a szőlősgazdáknak, hogy egy jómódú gazdatársukat válasszák meg hegybírónak, helyette azt az egykori urasági prádés kocsist választották meg, akinek előtte szőlője soha nem is volt. A gazdák mondogatták is: „Elhisszük, lezhette a földművelésügyi miniszter, hogy bizonyos munkatevékenységek (például a növényvédelem) elvégzésére szövetkezetbe tömörüljenek, és ezzel mintegy újból megvessék a nagyüzemi művelés alapjait (vö: DONÁTH 1977: 94.). Eszak-Biharból azonban erre a hasznosításra nem tudok példát hozni, ilyesfajta korai szakszövetkezet vidékünkön nem alakult ki. 441 T.S. Konyár; Vö. KURUCZ 1964: 7.; A Rákosi-korszakbeli súlyos boradó még mindig igen élénken él az észak-bihari szőlősgazdák emlékezetében: „Ezt a szőlőskertet a kommunizmusban húzták le! Akkor adóztatták meg nagyon, azért ment tönkre. ” N.G. Léta- vértes 138
