Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)
A Thököly és kora című tudományos konferencia előadásai - Papp Klára: Thököly Imre politikai pályája és felkelése
Thököly Imre politikai pályája és felkelése megszerzésének ígéretével vonta be vejét (lányának, Zrínyi Ilonának férjét) a szervezkedésbe - akit ugyan fejedelemmé választottak, de a szultáni megerősítést és a hatalom megszerzését sohasem tudta elérni -, ami természetesen Apafi kiszorulását eredményezte a mozgalomból, s a további eseményekben magyarázza a fejedelem tudatos passzivitását. A felkeléssel való leszámolás következményei hosszú időre megváltoztatták a bécsi udvar és a rendek viszonyát, de jelentősen hatottak Erdélyre is: 1681-ig az uralkodó nem hívott össze több országgyűlést, a Magyar Királyság rendisége meggyengült. 1673. febr. 27-től Johann Caspar Ampringen (a Német Lovagrend nagymestere) 3 német és 3 magyar tanácsos élén kormányzója lett a Magyar Királyságnak. Az ellenreformáció erőszakos formája elérte a Magyar Királyság keleti felét is, amelyből hét vármegyét a nikolsburgi béke nyomán korábban (Bethlen Gábor fejedelemsége idején, majd a linzi béke értelmében) az Erdélyi Fejedelemséghez számítottak. A bécsi katonai vezetés a végváriak jelentős részét (2/3 részüket) az ország észak-keleti részéből elbocsátotta. A rendi mozgalom bukása után a főleg nemesi bujdosók az útjukra bocsátott végvári katonasággal együtt Erdélyben találtak menedéket. 1671 után Apafi komoly mérlegelés után fogadta be a Habsburg megtorlás elől menekülő bujdosókat és a végváriakat. A kurucok ugyanis érdekeltek voltak a Magyar Királyság elleni támadások kezdeményezésében, s a töröktől kapott biztatás hatására meg is tették azokat. Az Oszmán Birodalom természetesen tudomásul vette a bujdosók befogadását, s Erdélynek adott felhatalmazást, vagyis egyértelműen a fejedelem alá rendeknek ismerte el a két katonaelemet. A kurucok támogatásában rejlő fő veszély a Habsburg udvar támadásának lehetősége volt. Erdélynek viszont II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata után alig maradt hadserege, sőt azt éppen a befogadott katonáskodó réteggel kívánta némileg pótolni. Apafi fejedelem a bujdosókat 1676-ban a kővári nagyúr, Teleki Mihály erdélyi kancellár fennhatósága alá rendelte. Bár a támadások a kezdeti években nem arattak katonai sikereket, Teleki mégis jól kihasználta a kurucok létét saját politikai karrierjének támogatására, de a kuruc mozgalom, s ezzel együtt Erdély nemzetközi elismerésére is. 1677-ben Thököly egyik Debrecenből keltezett levelében is utalt a folyamatok öszszetettségére, amikor azt írta Telekinek: „Tudom mások is kegyelmedet informálják az dolgokrul, de bizony én tőlem in sua realitate és confiden-157
