Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúszoboszló, 2016)
A Bihari Réven folytatott kutatás eredményei - Kavecsánszki Máté: A révi sóvám és a Sebes-Körös völgyi sószállítás a kezdetektől a kora újkorig
Kavecsänszkj Máté Visszafelé érkező, sóval megrakott szekér2 báni dénár + 4 só Mázsaszekér12 pondus 1 vég yperni posztó2 pondus 1 vég toumai posztó1 pondus 1 vég huy-i posztó'A pondus 1 hordó bor1 pondus Eladó ló1 pondus Eladó ökör1 báni dénár 2 kisebb állat1 báni dénár A telegdi közlekedési vám tételeit Weisz Boglárka nyomán közöljük80 Úgy tűnik tehát, hogy a Csanád nembeli Telegdiek szép lassan kialakítottak maguknak egy újabb vámszedő helyet, amellyel megszabadultak a Geregye nemzetiséggel közösen birtokolt bertényi (révi) vám okozta kellemetlenségektől. A Geregyék szintén arra törekedhettek, hogy Rév önálló vámhellyé alakuljon és kiszakadjon a Csanád nem felerészbeni ellenőrzése alól. Ehhez viszont Révnek önálló, Berténytől független településsé kellett válnia. Jóllehet - ahogyan fentebb említettük - a telegdi vámról az első adataink 1308-ból származnak, nem lehet kérdéses, hogy az már a 13. század második felében létezett. Ugyanakkor a sólyomkői uradalomhoz tartozó Rév is gyors fejlődésnek indult az Anjou korban. 1332-től már önálló településként szerepel a tizedjegyzékekben és nem kérdéses, hogy a korszakban alakult autonóm vámszedő hellyé.80 81 Ennek részletei azonban egyelőre homályosak, annyi bizonyos, hogy a bertényi vámszedés megszűnésének nincs nyoma - habár révvámot már elvben nem szedhetett -, jóllehet a település hanyatlásnak indult. Hogy a révi vám milyen hatással volt a bertényi vámszedés jelentőségére, illetve a telegdiére, az még kérdéses. A XIV. és XV. század a birtok- és vámpolitikában alapvetően nyugalmas időszaknak tekinthető, az ország gazdasági életét is a prosperitás, növekedés jellemzi. A telegdi vámtarifát 1357-ben I. Lajos, 1398-ban Zsigmond, 1475-ben I. Mátyás király is megerősítette.82 80 Weisz 2013: 456. Az eredeti oklevelet lásd Nagy I: 263-264 81 Jakó 1940:215. 82 A megerősítésről lásd Nagy I. 264. 182
