Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúszoboszló, 2016)
A Bihari Réven folytatott kutatás eredményei - Kavecsánszki Máté: A révi sóvám és a Sebes-Körös völgyi sószállítás a kezdetektől a kora újkorig
A révi sóvám És a Sebes-Körös völgyi sószállítás A sólyomkői uradalom, így Rév is a XIV. században királyi birtok. 1405-ben Zsigmond király Révet kiemelte a sólyomkői várnagy és az erdélyi vajda joghatósága alól és szabad várossá nyilvánította, méghozzá Buda kiváltságait adományozva neki. E rendkívüli kiváltságokkal azonban nem élhetett a település sokáig, hiszen a király 1406-ban a Lackfiaknak adományozta és kisebb zavaros időszak után tartósan is a sólyomkői uradalom része lett. Fontos lépésnek tekinthető, hogy 1484- ben a sólyomkői uradalom Fugyin működő vámját is Révre helyezték át,83 amellyel tovább nőtt a település közlekedési jelentősége. Kitekintés: a kora újkor első százada A XVI. században a korábbi évszázadokban kialakult sószállító útvonalak továbbra is léteztek, a tengelyen szállított só tehát a Meszesi-kapun és a Királyhágón közlekedett Erdélyből Magyarország felé. A korábbi évszázadokhoz hasonlóan a só továbbra is a kincstár egyik jelentős bevételforrása volt. A XVI. század első évtizedeiben Erdélyben kitermelt só jelentős részét továbbra is Magyarországon értékesítették,84 85 annak ellenére is, hogy az ország fokozatos három részre szakadásával a kereskedelem igencsak megnehezült: Az 1538. évi váradi béke az erdélyi sót csak Szapolyai János országrészében engedélyezte árusítani, Ferdi- nánd területét a XIII. század óta üzemelő máramarosi bányákból látták el. Emellett Szeged, majd Szolnok török uralom alá kerülése a sószállítás és -raktározás két jelentős központját vágta el a termelési területektől,83 ugyanakkor ez a Királyhágón keresztül Debrecen felé tartó útvonal felértékelődését eredményezte, tudjuk, hogy a révi és a telegdi vámhelyek jelentős haszonnal működnek a korszakban. Természetesen a sószállító útvonalakra, illetve az azokat kísérő településekre az állandósuló háború is komoly veszélyt jelentett.86 Az, hogy az említett okok miatt hosszabb-rövidebb ideig akadozhatott egyes területek sóval történő ellátása, tovább növelte a „fehér arany” értékét. 83 Lásd Jakó 1940: 330-331. 84 Draskóczy 2004: 37. 85 Kulcsár 1983: 575-576. 86 A termelési adatokat lásd Draskóczy 2002: 189-200; Sajnos épp a kolozsi akna termelési adatai hiányosak, holott épp innen szállították a sót főként a Királyhágón keresztül. Az értékesítési adatokat lásd DRASKÓCZY 2004: 38-42.; DRASKÓCZY 2002: 187-188. Az aknák kezdődő elvizesedése okozta problémákról lásd PÁLFFY 2000: 112-113., MÁTYÁS-Rausch 2013: 203. 183
