Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúszoboszló, 2015)
Történettudomány - Nagy István: „Az üllő és kalapács közé jutottunk…” – Thököly Imre alakja a magyar történetírásban
„AZ ÜLLŐ ÉS KALAPÁCS KÖZÉ JUTOTTUNK.” alkotmányának átmentése érdekében.”83 Megegyezésre mégsem jutott az udvarral, mert ragaszkodott a hadseregéhez és a felső-magyarországi terület birtoklásához. A kutató szerint továbbra is kérdés, hogy kényszerpályán sodródva miben bízott, miért vállalta a „tragikus szerepet” a török mellett. Újabban Obomi Teréz Apafi Mihály fejedelemségének bemutatása során rajzolja meg Thököly portréját,84 85 mely inkább Varga J. értékeléséhez hasonló. Thökölyt ambiciózus fiatalembernek, nagyszerű hadvezérnek tartja, aki a politikában is sikert aratott, bár céljai nem voltak világosak. Bárkinek szövetségese lett, akitől a hatalom megszerzését remélhette. „Saját hatalma és saját országa megteremtésére törekedett.” Ez a terve meg is valósult azzal, hogy 1682-ben török támogatással Felső-Magyarország (Orta Madzsar) fejedelme lett. Thököly saját céljainak elérése érdekében mindenkit hitegetett. Apafi és a kuruc fejedelem közötti kapcsolat 1681 májusában romlott meg végképp, ő ugyanis elítélte Thököly egyeduralmi törekvéseit, hódítási vágyát, a kurucok féktelenségét. Az erdélyi fejedelem csak vonakodva és kelletlenül vett részt a török hadjáratában az erdélyi csapatokkal Obomi megítélése szerint. Egy másik, Ágoston Gáborral közösen írt összefoglalásban Oborni is úgy látja, Thököly azzal követett el végzetes hibát, hogy 1683- ban a Bécs ellen támadó oszmánok mellé állt. Ekkor a magyar rendek elfordultak tőle. Miután a váradi pasa fogságba vetette 1685 őszén, Thököly serege felbomlott, és fosztogatásaival zűrzavart okozott.83 A XVII. század utolsó harmadában, „a kaotikus évtizedek reményvesztett magyar politikusaiban” felmerült az oszmánokkal kötött szövetség lehetősége. A töröknek való behódolás gondolatát a kényszerűség szülte a vasvári béke által keltett csalódottság és reménytelenség miatt. Legyőzhetetlennek hitték az oszmánokat, így szükségszerűen adódott a következtetés, a magyar államiság megmaradásának érdekében az országot az Oszmán Birodalom befolyási övezetévé kell tenni. Ez elsőként az ellenzék murányi gyűlésén fogalmazódott meg markánsan 1666-ban. Ugyanakkor a szerzők hangsúlyozzák, hogy ezzel a lépéssel akarták megőrizni a hagyományos rendi hatalmat is. „Az volt a meggyőződése, és egyben a reménye az oszmánok felé forduló rendiség 83 R. VÁRKONYI 2005: 385. 84 Oborni 2002: 182-184. 85 Ágoston-Oborni 2000: 214. 221
