Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúszoboszló, 2014)
Helyismereti írások - Fazekasné dr. Sutus Lenke: A nádudvari Fazekas dinasztia története
Fazekas Lajos (1918-1998): kisgyermekként élete édesapja műhelyében zajlott, így nem csoda, hogy 11-12 évesen már jól korongozott. Apja keze alatt 1936-ban lett inas, majd két év múlva szabadult fel és vele dolgozott tovább. A mestervizsgát 1942-ben Debrecenben az iparkamaránál tette le, a következő évben megnősült és kiváltotta az önálló ipart. Felesége Molnár Erzsébet (1921-2011), hamar beletanult a fazekas feleségek munkájába, nagy élvezettel árulta férje portékáját a vásárokban, piacokon. Olykor anyósával egyszerre jelentek meg a vásárban és az éles nyelvű fiatalasszony mindig hamar eladta áruját. Érdekességként említette, hogy a vásárokban, piacokon a csirkeitatókat aszerint árazták be, hogy mennyi itatólyuk volt rajtuk. Sajnos, komoly ólommérgezést is kapott az akkor használatos mázaktól, és a védőfelszerelés hiánya miatt. Fazekas Lajost 1943 júniusában behívták katonának, majd három és fél év hadifogság után tért haza, de elmondása szerint túlélésében hasznára volt a fazekasmesterség, a paraszti józanész. A meglévő iparengedély alapján 1948-ban kezdte újra az edénykészítést. A festett, színes cserepeken kívül többféle tűzálló edényt is készített. Ezt a rimaszombati kereskedők által szállított ún. poltári agyagból készítette, melyet a család a negyvenes évek elején, együttesen hozatott. Ebben az időszakban főleg a paraszti háztartás számára fontos tároló, vízhordó és főző edényeket készítette. Amikor szülei az ötvenes évek elején elkezdték újra a fekete edény készítését, melybe öccse is bekapcsolódott, ő először elzárkózott. Családos emberként jobban meggondolta, nem akarta a biztosat a bizonytalanra cserélni, hiszen gyermekeinek enni kellett adni; kezdetben kételyei is voltak a sikert illetően. 1957-től került kapcsolatba a népművészek szövetkezetével (melynek 1958-ban tagja is lett), ettől kezdve szárnyalt képzelete és keze a korongon; és készítette gyönyörű kerámiáit. Az idők folyamán a keresletnek megfelelően változott a funkció, de élete végéig szeretettel készítette az édesapjától látott öblös formákat. Dr. Szabadfalvi Józsefnek nyilatkozta egyszer, hogy igyekezett mindig a kornak megfelelően alkotni. Számtalan állami és szakmai kitüntetés mellett 1966-ban kapta a Népművészet Mestere címet. Tanulás vágyára jellemző, hogy dr. Porcsalmy János történelemtanár inspirálására elkészítette a debreceni Csokonai Gimnázium Iskolamúzeuma számára a kortörténeti kerámia sorozatot, mely bejárta Európa városait. 1979-es nyugdíjba vonulása után is forgott még a korong a Széchenyi utcai műhelyben és nagy megelégedésére szolgált, hogy három fia (Lajos, István, Ferenc) is követte a szakmában, lánya (Erzsébet) pedig szépen mintázott. De megadatott neki, 270
