Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúszoboszló, 2014)
Néprajzi szaktanulmányok - Kavecsánszki Máté: Tánctudományi vizsgálódások Észak-Biharban
nem ismeretlen a szaktudomány számára,11 illetve mivel saját kutatásaim Dél-Biharon belül egy földrajzilag és néprajzilag is jól körülhatárolható térségre, a Fekete-Körös völgyére szorítkoznak, az alábbiakban csak Észak-Bihart mutatom be részletesebben. Az elmúlt években Bihari- Horváth László kutatásai jelentős előrelépést hoztak Észak-Bihar önálló néprajzi kistájként történő definiálásában. Kutatási eredményeire hivatkozva adódik lehetőség Észak-Bihart a tánctudományi kutatásokban is egyfajta értelmezési keretként megjelölni.12 *** A magyar (nép)tánctudomány Észak-Bihar fogalmát tulajdonképpen „nem ismeri", nem alkalmazza, ami egyértelműen utal arra, hogy a hagyományos tánckultúra szempontjából nem tartja releváns, karakterisztikusan elkülöníthető területnek. Ha Észak-Bihart „néprajzi értelmezési keretnek"13 tekinthetjük, mint néprajzi kistáj a következő településeket jelentheti: Derecske, Konyár, Sáránd, Hajdúbagos, Hosszúpályi, Monos- torpályi, Nagyiéta, Vértes, Kokad. Időszakosan (és részben a kutatási eredmények függvényében is) ide kapcsolódhatnak - mintegy peremterületként - Álmos, Bagamér, Újléta, Tépe, Esztár, Pocsaj, Kismarja, Nagy- kereki.14 Mennyiben alkalmazható ez a térbeli néprajzi értelmezési keret a hagyományos tánckultúrára? A térség a tiszai (középső) táncdialektushoz, azon belül pedig a felső-Tisza vidéki aldialektushoz tartozik. A Felső-Tisza vidékének a tánctudomány által meghatározott kisebb egységei: Bodrogköz, Szatmár, Nyírség, Hajdúság, Szilágy.15 Annak ellenére, hogy a tiszai táncdialektusterületen belül a Felső-Tiszavidék egyike a tánckultúra szem11 Dél-Bihar fogalmát Györffy István honosította meg a magyar néprajztudományban. Legfontosabb munkája e tekintetben a Földrajzi Közlemények hasábjain megjelent Dél- Bihar népesedési és nemzetiségi viszonyai ne gyed félszáz év óta c. tanulmánya (Györffy 1915.). Dél-Bihar fogalmához lásd még ezen kívül Györffy 1.1917. 12 Az Észak-Biharra vonatkozó kutatástörténeti előzményekről részletesen lásd Bihari- Horváth 2010a: 5.;Bihari-Horváth 2012: 23-32. Észak-Bihar térbeli körülhatárolásáról lásd Bihari-Horváth 2010a.; valamint Bihari-Horváth 2012: 23-30. 13 A kifejezést Bihari-Horváth Lászlótól vettem át. Észak-Bihar földrajzi-közigazgatási behatárolásának lehetőségeiről lásd Bihari-Horváth 2012: 23-30. 14 Bihari-Horváth 2010a: 8. Észak-Bihar területének értelmezéséhez lásd még Bihari-Horváth 2010b:6-15.; a települések járási beosztását lásd Bihari-Horváth 2012:29. 15 Lásd Martin 1970:171-172. Ili