Szekeres Gyula szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 11. (Hajdúböszörmény, 2008)
Nyakas Miklós: A hajdúvárosok és a Rákóczi-szabadságharc
jOHlk l aBBBBB mn aBnanBBBiiBBB • liitiitilgf-^»»»««»» Ráadásul „egy vég abánál (posztófajta), egy köpönyegnél egyéb mundérunk soha nem adattatván" a ruházatukat is nekik kell pótolni. A hajdúvárosiak egyedül a fegyverkezésre fordított költségüket 240 000 rénes forintnál is többre becsülték. Ráadásul többen közülük már évek óta táborban voltak! A hajdúvárosiak 1708. évi mustrakönyve szerint kilencvenheten már négy évnél régebben - tehát gyakorlatilag a szabadságharc kezdete óta szolgáltak. Joggal állapítható meg tehát, hogy az időszakosan összesereglett, s egymást váltogató, ráadásul a „zsoldosok" egyre nagyobb számát felvonultató hajdúság katonai értéke semmivel sem volt nagyobb, mint a kuruc sereg parasztkatonáié. Éppen ezért - akárcsak a Rákóczi hadseregének egésze - a portya jellegű vállalkozásokon kívül nem tudtak sikereket felmutatni az európai hadművészet szintjén álló, jól felfegyverzett császáriakkal szemben. 2 7 A hajdúvárosok emberveszteségeként - 1709-ben - ötszáz főt említenek. Az elhatalmasodó pestisjárvány s maga a háborús szolgálat természetesen kihatott a városok gazdasági teljesítőképességére is. Ez annál inkább is súlyos volt, mert a szabadságharc anyagi ellátásában kezdettől fogva részt kellett vállalniuk, s ebből a szempontból nagyobb szolgálatokat tettek, mint a katonáskodással. Részint ellátták saját csapataik szükségleteit, de a környéken tartózkodó kuruc hadakat is. Ennek nagyságrendjét nem lehet meghatározni, mert az alkalomszerű volt. Egészen bizonyos, hogy a hajdúvárosok jellegéből adódóan elsősorban mezőgazdasági terményekkel szolgáltak. Az ónodi országgyűlésig (1707) a fejedelem a szabadságharc társadalmi bázisának szélesítése céljából a jobbágytársadaimat is mentesítette az állami adó fizetése alól. A szabadságharc egyre növekvő terhei, a rézpénz elértéktelenedése, egyéb nehézségek azonban arra kényszeríttették, hogy az ónodi országgyűlésen újra a rendszeres állami adóztatás eszközéhez nyúljon. A jobbágyokkal együtt a nemeseket és a szabad királyi városokat rendszeres állami adó alá vetette, s az országgyűlés által megszavazott kétmillió forint subsidium (hadiadó) megfelelő hányadát természetesen a hajdúvárosokra is kivetették. A Hajdúkerület városait összesen 11112 dica (adózási egység) megfizetésére kötelezték, amelynek megoszlása 1707. november elsejétől 1709. április harmincadikáig az egyes városok között azt mutatja, hogy a hajdúvárosok anyagi szolgáltatásaival komolyan kell számolni. Ezt bizonyítják az összehasonlító adatok is, hiszen a Hajdúkerület által fizetett adó felülmúlta Kassa hadiadóját, s csaknem azonos volt a bányaváros Selmecbánya dikájával. 2 7 V.ö. Rácz István i..m. 162. p., s köv. 68
