Szekeres Gyula szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 11. (Hajdúböszörmény, 2008)

Nyakas Miklós: A hajdúvárosok és a Rákóczi-szabadságharc

HBttm[j»i

n|

minni Ez ellentmondásos helyzet volt Rákóczi ugyanis hangsúlyosan törekedett arra, hogy a magyar királyok és az erdélyi fejedelmek által adományozott, de a Habsburg-abszolutizmus alatt megsemmisített kiváltságokat elismerje, az anyagi nehézségek miatt mégis rákényszerült, hogy a szabolcsi és a többi hajdúváros adóztatását állandóvá tegye. 1705-ben, fejedelmi esküjében is megfogadta, hogy a magyar rendekkel együtt a hajdúvárosokat is „szokott törvényes szabadságban" megtartja és megtartatja. Erre azonban nem került sor, hiszen amint láthattuk, nemcsak katonáskodási kötelezettség terhelte őket, hanem az adófizetés is, amely ráadásul súlyosabb volt, mint az 1702-es összeírás után a Lipóti kormányzat által kivetett adó mennyisége.

2

8 Igaz az is, hogy a hajdúvárosok 1707-ben készített adóösszeírása majdnem kétszer annyi családot mutatott ki, mint az 1702-es, így tehát pontosabb volt, de ez értelemszerűen az adómennyiség abszolút növekedésével is járt. Ráadásul a fegyverek beszerzése, a hadak beszállásolása, ellátása is terhelte őket „mintha nem is fegyverkeztünk volna" - írták Bercsényinek 1709-ben. A terhek miatt sokan fegyvereik eladásával igyekeztek az adót előteremteni, amelyet Bercsényi viszont szigorúan tilalmazott. Kiváltságleveleik szerint csak két hónapig tartoztak ingyen szolgálni, ezen felül csak fizetségért. Ezt azonban a kurucvezetés nem tartotta be. A hajdúvárosok közjogi helyzete gyakorlatilag változatlan maradt a szabadságharc alatt. II. Rákóczi Ferenc közismerten tiszteletben tartotta azokat a korábbi kiváltságokat, sőt a „hajdúszabadság" fogalma a Rákóczi-szabadságharcban a fegyvert fogott parasztkatonák előtt elérendő állapot volt. Ennek részletes taglalásába e helyen nem bocsátkozhatunk. Itt csak utalhatunk arra, hogy a merkantilista gazdaságpolitikai elvei ellenére II. Rákóczi Ferenc pátenslevélben biztosította a hajdúvárosok vám- és harmicadmentességét, sőt elnézte, hogy a böszörményiek a debreceniek nyílt sérelmére határukban vámot állítsanak. Fontos mozzanat viszont, hogy a hajdúvárosok részt vettek a Rákóczi-kori országgyűléseken, amelyre korábban csak a besztercebányai, Bethlen Gábor által összehívott országgyűlés esetében van példa, s nem is lesz a későbbiekben sem, s majd az állandó országgyűlési képviseletet csak az 1790/91-es országgyűlésen sikerült biztosítani, s ezzel kiváltságosként beépülni a feudális magyar társadalomba.

2

9 2

8 Uo. 176- 177. p. 2

9 Nyakas Miklós: A hajdúvárosok országgyűlési képviseleti jogának elnyerése 1790-1791. = 1992. (HK 17.) 106. p. Hajdúböszörmény; Uő. A hajdúvárosok és az országgyűlési képviseleti jog In.: Vármegyék és szabad kerületek l-ll. (Szerk.: Radies Kálmán) Debrecen, 2001.