Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)

NAGY SÁNDOR: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete ellen elkövetett bűncselekményekben. 1861-1871

272 # Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata ... Imrén hajtotta végre kellő ügyességgel a mester s amint meghaltak, ezt a végrehajtó bíráknak jelentette. Ennek megtörténte után a néphez intő szavakat intézett Czeglédi Lajos, majd feloszlásra szólította fel az egybegyűlteket. A holttest őrizetére kellő számú őrség felállítása után a végrehajtó bírák a városba visszamentek. Dél­után 3 órakor a végrehajtómester a hullákat az akasztófáról levette és a ki­ásott sírba eltemette, ezzel az ítélet végrehajtását befejezte. 12 1 Czeglédi Lajos és Kovács András végrehajtó bíráknak az eljárásukról 1864 november 7-én kelt összefoglaló jelentését a törvényszék november 8­án tartott ülésén felolvasták és tudomásul vették. A törvényszék ugyanekkor felhívta a vámospércsi tanácsot, mint gyámhatóságot, hogy B. Kis Istvánné Vámospércsen lévő kiskorú gyermekei és jelenleg Böszörményben Juhász Ferencné gondviselésére bízott csecsemőjének öröklési jogának biztosításá­ról, mind pedig gondviselésükről a nagyszülők és rokonok meghallgatása mellett, sürgősen intézkedjék és ennek megtörténtéről tegyen részletes jelen­• • 122 test a törvényszéknek. A végrehajtó bírák december 3-án beterjesztették a halálra ítéltek kivég­zésével felmerült költségekről elkészített számadásokat. Ezeket a törvény­szék a főkapitányhoz tette át, ő pedig a kerület számvevőjének adta ki továb­bi intézkedés végett. 12 3 Szente Bálint számvevő a bizonylatokat megvizsgálta és megállapította, hogy az ítélet végrehajtásának összes költsége 331 forint 52 krajcár. A ko­rábban rendelkezésre bocsátott 150 forint figyelembe vételével tehát még 181 forint 52 krajcár kiutalása szükséges. Erről 1864 december 30-án a fő­kapitánynak jelentést tett s ezzel a B.Kis Istvánné és társa ellen indított bűn­ügy lezárult. 12 4 V Az ítélkezés jellemző vonásai Magyarország valamennyi büntető törvényszékének fellebbviteli bírósága 1861-1871 között is a Királyi Tábla és a Hétszemélyes Tábla, 1868-tól új x 1 « elnevezéssel Királyi ítélőtábla és m.kir. Kúria volt. 12 1 A végrehajtási bírák jelentései a bűnügy (1864. Fasc.5.E.No.326.) iratainál talál­hatók. 12 2 Uo. B. ügyek jkv.2.k. 1864 november 8. No.637. 12 3 Uo. B.ügyek jkv.2.k. 1864 december 3. No.667. 12 4 Uo. IV.B.651/a. Kerületi számvevőségi iratok. 1864.év. 887/1864.sz. 12 5 1 868:LIV.tc.3.§.

Next

/
Thumbnails
Contents