Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)

NAGY SÁNDOR: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete ellen elkövetett bűncselekményekben. 1861-1871

A Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2001 273' A hajdúkerület büntető törvényszékének az ember élete ellen elkövetett bűncselekmények miatt indított ügyekben, az említett időszakban kihirdetett 96 ítéletéből csak egyetlenegy emelkedett jogerőre első fokon, mivel az ügyész és az ügy két vádlottja is megnyugvással vette tudomásul a bíróság döntését. A többi (95) ítélet 201 vádlottja büntetésének súlyosbítása, illetve a vád alól felmentettek elítélése végett az ügyész fellebbezéssel élt. Bár a per­orvoslati jog korlátozás nélkül a vádlottakat is megillette, ezzel csak 68 fő élt. Ez azt jelentette, hogy 133 vádlott (66.2%) a maga részéről a törvény­szék ítéletét igazságosnak ismerte el. Az ítélőtábla és a Kúria, mint fellebbviteli bíróságok előtti eljárás ered­ményének ismertetése során célszerűbb, az ítéletek számára utalás elhagyá­sával, a különböző döntésekkel érintettek számát megjelölni. Az ítélőtábla 161 vádlottal szemben a törvényszék ítéletét „indokai alap­ján" helyben hagyta, 16 vádlott büntetését súlyosbította, 10 vádlottét enyhí­tette, 5 vádlottat a vád alól felmentett, 9 vádlottat illetően az eljárás eredmé­nye nem állapítható meg, mert a vonatkozó iratok a HBM Levéltárban nem találhatók. A 16 vádlott büntetésének súlyosbítását azzal indokolta az ítélőtábla, hogy az elkövetett „bűncselekmény nagyobb beszámítás alá esik" és min­denegyes vádlott esetében megjelölte azokat a tényeket is, amelyek figye­lembe vételével erre a megállapításra jutott. Az első fokon kiszabott bünteté­seket 3 hónaptól 6 hónapig, illetve 1 évtől 3 évig terjedő, tehát nem kirívó mértékben emelte fel. Egyetlen esetben fordult elő, hogy a 10 évi büntetést 20 évre súlyosbította. A 10 vádlott büntetésének enyhítése a büntetlen előéletre, fiatal életkorra, töredelmes beismerésre, az elkövetés során tanúsított kedvező megítélés alá eső magatartásra hivatkozással történt. Az ítélőtábla néhány helybenhagyó ítéletében a maga érveinek felsorolásával is alátámasztotta a törvényszék döntését. A másodfokú eljárás eredményeként 97 vádlottal szemben a büntető ügy jogerősen befejeződött, 104 vádlottal szemben azonban ügyészi és vádlotti fellebbezés folytán a Kúria előtt folytatódott. Az itteni eljárás eredménye szerint 81 vádlottal szemben az ítélőtábla íté­letét „az abban felhozott indokok alapján" helyben hagyták, 5 vádlott bünte­tését súlyosbították, 7 vádlottét enyhítették, 1 vádlottat felmentettek. Iratok hiányában 10 vádlottra nézve az eredmény nem állapítható meg. A Kúria 4 vádlottal szemben nem az ítélőtábla, hanem az első fokon el­járt törvényszék ítéletét hagyta helyben. Ez azt jelentette, hogy 2 vádlott büntetését súlyosbította, 2 vádlottét pedig enyhítette az elsőbíróság által kiszabott mértékűre. A bűncselekmény elkövetése után letartóztatott 3 vád­lott büntetését akként súlyosbította a Kúria, hogy büntetésük végrehajtását a harmadfokú ítélet kihirdetésének napjától kellett számítani. Ennek következ-

Next

/
Thumbnails
Contents