Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)
NAGY SÁNDOR: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete ellen elkövetett bűncselekményekben. 1861-1871
A Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2001 219 A Hétszemélyes Tábla azonban azt állapította meg, hogy Montlika bűnössége súlyosabb, Nagy Sándor bűnössége pedig kisebb beszámítás alá esik, ezért mindkettőjük büntetésének tartamát illetően a törvényszék ítéletét hagyta helyben. Mivel a megölt nőnek az országos nemessége kellőleg igazolva nem volt, a boncolást pedig a tisztiorvosok teljesítették, ezért a vérdíjat 40 forintra leszállította s kimondta, hogy a boncolási költség megfizetésére kötelezésnek pedig helye nincs. 5 1 Ebben az ügyben tehát a Hétszemélyes Tábla Montlika és Nagy Sándor bűnösségének súlyát és büntetésük mértékét illetően a kerületi törvényszék álláspontját tette magáévá. 2. Szekeres Antal 50 éves böszörményi lakos 1862. augusztus 6-án puskával a vállán feleségével együtt ment ki Bodára a szőlőskertjükbe. Útközben Bíró Mihály felvette őket a szekerére s Bodán a Szőlőskert kapujánál szálltak le. Szekeres -vallomása szerint- amíg a szőlőjében szétnézett, a felesége a magával kivitt pálinkától tökéletesen megrészegedett s amikor emiatt pirongatni kezdte, az asszony két ízben is a hajába ragadt. Amint magát a felesége kezéből kirántotta, az asszony felbukott s ahogy a földről felkelt s a szilvásba indult, Szekeres -miként vallotta- felizgatott indulatában utánalőtt. Az orvosi vélemény szerint a néhány lépésnyi távolságról kilőtt sörétek az asszony jobboldali mellkasát átfúrták, a jobb tüdején és szívén, sőt még a rekeszizmán keresztül a máj állományába is behatoltak és azonnali halálát okozták. A törvényszék vádlottnak a lövést megelőző körülményekre vonatkozó már említett - vallomását nem fogadta el valónak. Három tanú vallomása szerint Szekeresné nem volt részeg, a kútra járt vízért. Férje viszont már útközben a szekéren is több ízben ivott a pálinkából s a pajtában olyan álomba merült, hogy amikor az egyik tanú odament hozzá s felköltötte, semmire nem volt képes emlékezni. Arra nem merült fel bizonyíték, hogy vádlott és neje között a lövés előtt tettleges civódás volt, így az általa emlegetett „túlizgatottság okát kétséges homály fedi, csak annyi igaz a tanú vallomások szerint, hogy a házasok igen szomorú házasságot éltek a nőnek gyakori részegsége miatt, miből igen valószínű, hogy vádlottat ez elkeserítette. De mivel a szomorú történetkor éppen ellenkezőleg állott a dolog", továbbá, mikor a lövés után már felesége hulláját emelgette, a segítségére siető tanút elutasította, „ez az esemény eltitkolásának szándékát árulja el s abból is, hogy a lövés csak néhány lépésről tétetett, a gyilkosságnak szándékossága tűnik ki. E tekinteteteknél fogva vádban álló szándékos, de nem előre elhatározott nő gyilkosnak nyílváníttatik" - olvasható az ítéletben. A törvényszék vádlottat büntetlen előéletére tekintettel 5 évi rabságra ítélte. Vérdíj megfizetésére azért nem kötelezte, mert az elhaltnak gyermeke 5 1 Uo. 1863.Fasc.5.D.No.ll4.
