Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)

NAGY SÁNDOR: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete ellen elkövetett bűncselekményekben. 1861-1871

220 # Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata... nem volt. A törvényszék egyben arra utasította a böszörményi városi taná­csot, hogy a vádlott fegyverét és fegyvertartási engedélyét kobozza el. Az ítélet ellen az ügyész és a vádlott is fellebbezést jelentett be, a Kir.Tábla azonban a törvényszék ítéletét indokai alapján helyben hagyta. 5 2 3. Mirkó András 33 éves napszámos, nánási lakos vádlott 1868. novem­ber 1 -én több borozó társával a csapszékből hazafelé indult. Útközben Mol­nár József a velük volt Gál Jánost gúnynéven Cérna Jánosnak szólította. Emiatt Gál megsértődött és Molnár rendre utasítása végett a társaságukban volt Nyakó Sándortól a botját el akarta venni. Ö azonban ezt nem engedte, emiatt Gál illetlenül szólt hozzá. Erre aztán Nyakó Gált pofonvágta. Ekkor a vádlott Nyakó legénykedését ócsárolva közbeszólt, mire Nyakó őt is arcul ütötte. A vádlott emiatt bosszút forralva, fenyegető szavak hangoztatása mellett hazament. Otthon töltött lőfegyverét magához vette s az utcán társait egy ház végé­nél guggolva, feléjük irányzott puskacsővel várta be. Amikor ezek a vádlot­tat meglátták, a puskát szépszerével akarták tőle elvenni. Mivel ez nem sike­rült, megfogták a fegyvert, de a vádlott kirántotta a kezükből s azt az alig egy lépésre álló Nyakó Sándorra irányozva, elsütötte. A lövedékkel okozott sérülés következtében Nyakó másnap meghalt. Vádlott a Nyakó Sándortól kapott pofont megtorlandó ment haza a fegy­verért s szándékosan lőtt rá, anélkül azonban, hogy a gyilkossági célzat reá bizonyult volna. A törvényszék emberölésben állapította meg a bűnösségét és „a fennforgó terhelő körülmények kellően megfontolt figyelembevételével" 5 évi rabságra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész élt fellebbezéssel. A Kir. ítélőtábla a törvény­szék ítéletét azzal a változtatással hagyta helyben, hogy a kiszabott büntetés végrehajtását a vádlott letartóztatásának napjától kell számítani. Az ügyész ez ellen az ítélet ellen is fellebbezett, de a „m.kir. Curia, mint legfőbb ítélő­szék" a másodfokú bíróság ítéletét helyben hagyta. 5 3 4. Balogh András böszörményi lakos tényleges katonai szolgálatot teljesí­tett. Ezredétől több ízben elszökött, ezért az illetékes katonai parancsnokság minden esetben megbüntette. Legutóbb útonállással elkövetett rablás miatt 13 évi börtönre ítélték. Ennek végrehajtása közben a börtönből megszökött s 1869. február 21-én hazament Böszörménybe a szüleihez. Balogh András az elítéléseiért 20 éves testvérét, Balogh Mihályt okolta s emiatt hazaérkezése napján késsel a kezében rárohant. Az ítélet szerint „olyan elhatározottsággal.. .amely csak a célba vett bosszúállásnak tettleg végrehajtásában lelheti kielégítését". Miután a testvére elmenekült előle s Balogh András attól tartott, hogy feljelenti őt s ennek igen súlyos következ­5 2 Uo. 1863.Fasc.5.D.No.2. 5 3 Uo. 1869.Fasc.KNo.221.

Next

/
Thumbnails
Contents