Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)

NAGY SÁNDOR: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete ellen elkövetett bűncselekményekben. 1861-1871

A Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2001 213' pedig az apjukat megütni akaró testvérüket előbb szép szóval igyekeztek szándékában korlátozni, majd a vas villát a kezéből kicsavarni. A negyedik fiút, a 22 éves Bálint Gábort, amikor az apját megtámadni látta, elragadta az indulat, felkapott egy ütőeszközt és azzal ittas testvérét úgy főbe ütötte, hogy a sérülés következtében meghalt. A törvényszék ebből a tényállásból azt a következtetést vonta le, hogy Bálint Gábor sérelmezési szándékkal vette fel az ütőeszközt, szándékosan intézte az ütést is, de emberölési akarat és szándék egészen hiányzott nála. Az tagadhatatlan, hogy a támadáshoz már előbb odalépett testvérei az erő­szakoskodót könnyen megfékezhették, ezért Bálint Gábor az ütésre nem lehetett jogosítva és erre az apai védelem szüksége sem kényszerítette. Ezek­re, valamint eddigi büntetlen előéletére tekintettel 1 évi rabságra büntették. Az ügyész Bálint András és Bálint Imre ellen emberölésben bűnrészesség miatt emelt vádat. A törvényszék azonban azt állapította meg, hogy dühös­ködő testvérük megfékezése végett avatkoztak be, ezért őket a vád alól fel­mentette. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett, a Kir. Tábla a törvényszék ítéletét indokai alapján helyben hagyta. Az ügyésznek ez ellen bejelentett fellebbe­zése sem vezetett sikerre, mert a Hétszemélyes Tábla a másodfokú ítéletet helybenhagyta. 4 4 4. Ifj. Varga János 25 éves böszörményi ember ellen feleségének megölé­se miatt emelt vádat az ügyész. Vádlott beismerte, hogy mivel ittassága miatt a felesége már nem akart neki pálinkát adni, bottal egy olyan ütést mért rá, hogy sérülésébe belehalt. A törvényszék álláspontja szerint vádlott pillanatnyi vétkes vigyázatlan­ságát italtól felhevült állapota idézte elő, tehát szándékosság vagy éppen a szerencsétlen halál előidézésének bűnétől egészen mentes. Nagyobb beszá­mítás alá esik viszont, hogy minden ok nélkül ütötte meg a feleségét, aki neki csak a javát akarta. Mivel az asszony az ütés következtében halt meg, vádlott emberölésben bűnös. Ezért eddigi jó magaviseletére tekintettel 1 évi és 6 hónapi rabságra ítélték. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést jelentett be. A Királyi Tábla az el­sőbíróság ítéletét azzal a változtatással hagyta helyben, hogy a rabságot a szeszesitaloktól folytonos eltiltással kell végrehajtani. Az ügyész fellebbezé­se folytán a Hétszemélyes Tábla a másodfokú ítéletet helybenhagyta. 5. Kállai Sándor vádlott 1868. október 9-én Magi János nánási házánál együtt borozgatott Szabó Istvánnal és vele „bizonyos nőszemély felett" ösz­szeszólalkozott. Emiatt ölre mentek egymással, de ennek következményeit Magi János közbelépése elhárította. Vádlottban azonban forrt az indulat s 4 4 Uo. 1865.Fasc.5.F.No.l73. 4 5 Uo. 1865.Fasc.5.F.No.222.

Next

/
Thumbnails
Contents