Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 9. (Hajdúböszörmény, 1999)
Szekeres Gyula: Szekérvasalás Hajdúböszörményben - A vastengelyes szekér vasalása
92 Szekeres Gyula: Szekérvasalás Hajdúböszörményben. A ráfmelegítő kemence Vályogból készített 80 cm széles, 180 cm magas és 180 cm hosszú építmény. Téglából nem építették, mert a használat során a tégla a nagy hő hatására hamar kiégett volna. A vályogból készült ráfmelegítő kemencék belsejét általában évenként újratapasztották. A régi, már elégett tapasztást lekaparták és megújították. Csutkaízíkkel, venyigével tüzeltek benne: először felfütötték mint a rendes kenyérsütő kemencéket, majd belehelyezve a ráfokat, mindig raktak a tűzre. A ráfok felizzásához így is 1 órára volt szükség. Az ajtaján egy kis nyíláson át figyelték a ráfokat hogy megfelelő melegek e már. A ráfokat a kemence oldalába beépített régi, elhasznált szekértengely csonkokra akasztották, olyan sorrendbe, ahogy majd a sorba állított kerekekre kerültek. A vastag tengelyek - bár ezek is meglágyultak -, a ráakasztott ráfok súlyától sem hajoltak meg. A kemence aljára rostélyt tettek, ami még jobban biztosította a tüzelőanyag biztos elégését. Erre a célra sokan a cséplőgépek rossz, már elhasznált dobját használták fel, mert ez olyan vastag anyagból készült ami nem égett el hamar. A ráfhúzás menete Mielőtt a ráfokat a melegítő kemencébe tették, a ráf széleit kalapáccsal leverték, de csak az egyik oldalon, azon amelyiken húzva lett a ráf. A kocsikerekek ráfját már eredetileg is így árulták, mint ahogy a neve is mutatta: húzottszélű kocsiráf. Az ilyen ráfoknak a belső széle húzott, ezzel a kis grádjával vékonyított oldalon a ráf könnyen a kerékre csúszott. Viszont az egyszerű parasztszekérre való ráfok szélei élesek, ezért azok belső felületét lekalapálták. Az így elkészített ráfokat a kemencébe vörösmelegre hevítették. A ráfhúzáshoz legalább 3 ember kellett. Nagy összeszokottságot igényelt a ráfhúzás folyamata. Minden kovácsműhely udvarán lennie kellett egy leásott cöveknek, aminek az aljába egy erős kiálló kampós vasat ütöttek, ami alá befért a kerék talpa. Ez volt az egyik olyan pont, ahol a kerékre ráhelyezett ráfot biztosan rögzíthették. A kerék másik oldalát pedig két ráfhúzóbakkal alátámasztották. A ráfhúzóbak alakját tekintve némileg hasonlít a lópatkolóbakra. A két kitámasztó lábra körülbelül 40 fokos szögben egy erős fát csapoltak, melynek hátsó - földön fekvő része - szolgált a harmadik felfekvési pontként. rendkívül sok időt vesz igénybe, főként, ha több kereket is kell egymás után ráfolni. Vö. még: Bakó Ferenc 1992. 21. p., Markos Gyöngyi 1982. 7. p.
