Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 9. (Hajdúböszörmény, 1999)
Szekeres Gyula: Szekérvasalás Hajdúböszörményben - A vastengelyes szekér vasalása
86 Szekeres Gyula: Szekérvasalás Hajdúböszörményben. olyan nehezen húzta a szekeret, mert a kerék vagy ide, vagy oda feküdt a tengelyen. Ha a kerék felül befelé állt, akkor tövire járt, ha nagyon kifelé, akkor hegyre járt a szekér és elmarta a stésznit is. Stészni A stészni a tengely végével azonos, kúpos belső átmérőjű, egyik végén zárt, a másik végén ütközővel ellátott. Kopását a dupla sájmival javították. Felületén két lyuk van kiképezve, a belső a stészniborító számára, a külső a tengelyvégszegnek A stészniborító védi a stésznit a lőcs koptatásától, ezért az hamarabb is kopik. Ha újat készítenek 25x12-es laposacélból alakítják ki, melyből egy szegnyúlványt kovácsolnak le, míg a borítórészt a stészni görbületére formálják. Magát a stésznit és a lőcsöt a külső tengelyvégszeg tartja a tengelyen. Tengelyvégszeg Böszörményben három fajta tengelyvégszeg ismeretes. Az első és egyben legegyszerűbb U alakú, melyet a vánkusos szekerekre alkalmaztak, mivel itt nincs lőcs csak rakoncafül. A következő az egyszárú, melynek oldalt csak egy rugója van, ezért kevésbé biztonságosan véd a véletlen kiugrástól. A harmadik és egyben a legbiztonságosabb a villás-rugós tengelyvégszeg. Három szárból áll, menyből a két szélső szárát a stészni alakjához igazították. Végeit kissé felhajtották, hogy könnyebben rápattanjon a tengelyvégtokra. A középső szárát 2 cmrel hosszabbra hagyták, mint a tengely átmérője ezért, hogy a kiütésnél a rugós villa szára átpattanjon a stésznyin. Dupla sájmis persely A szekerek kerékagyába általában fülesperselyt ütöttek. 4 0 A kétoldali fül az elmozdulás ellen biztosította a perselyt, így az a kerék forgása következtében nem tudott megfordulni az agyban. Ezeknek a perselyeknek a tengelyütköző válla felőli részén szintén ki volt alakítva egy váll, ami ráment a tengely ütközőjére. A másik vége viszont egészen vékony, ezért ha a tengelycsap kicsit is 4 0 Vö.: Szabó György 1954. 138. p.
