Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 9. (Hajdúböszörmény, 1999)

Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék büntetéskiszabási gyakorlata lopás miatt indított bűnügyekben. 1861-1871

176 Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék büntetéskiszabás i... a törvényszék felmentette. Harsányi Imre szoboszlói lakos ellen indított ügyben pedig a törvényszék 1863. január 7-én hozott ítélete szerint a Nagyváradi Had­kiegészítő Parancsnokság azt közölte, hogy a vádlottat házfelverés miatt a kato­nai hatóság már elítélte 25 botütésre. "Az ellene indított jelen bűnfenyítő per ennélfogva elenyésztetik" l0 9 szögezte le a törvényszék. Ez azt jelentette, hogy a vádlott ellen indított eljárást megszüntette. Nánáson a tettesek a lakásokból ágyneműket, ruhaneműket, élelmiszereket, egy alkalommal pl. 70 font sertéshúst és féloldal szalonnát is elemeltek. 11 0 Itt történt meg, hogy egy 29 éves asszony egyedül ásta ki a sértett lakását. Egy lá­dából bankjegyekben és hoszasokban 360 váltóforintot kivett, ezenkívül semmi mast nem vitt el." Ezek a lopások nem okoztak a sértetteknek jelentősen na­gyobb károkat. A törvényszék nem is ezért szabott ki a tettesekre súlyosabb büntetéseket - 1 évi, 1 év 6 hónapi, 2 évi rabságot -, hanem azért, mert mind­hárman lopásért többszörösen büntetett előéletűek voltak. Egészen más eredménnyel végződtek azok a ház kiásások, amelyeket Szoboszlón Erdős József kezdeményezett. A büntetett előéletű 27 éves Erdős József részben egyedül, részben az ese­tenként maga mellé vett tettestársával ásta meg és törte fel azokat az előre ki­szemelt házakat, amelyekből értékesíthető ingóságokat akart eltulajdonítani. 1860 őszén Vígh András lakásába egyedül hatolt be. Különféle élelmiszere­ket, ruha és ágyneműket lopott el. A kiszemelt következő házban Nagy Miklósné lakott. Ezt is egyedül ásta meg. Itt olyan mennyiségű holmit szedett össze, hogy Kiss Gy. Bálinthoz csak a tőle kölcsön kért szekérrel tudta elszállí­tani. Kiss a lopott holmiknak "nemcsak helyet adott, hanem azokat meg is vásá­rolta". Ezt követően Erdős a házakat másodmagával ásta ki, s vitte el a lopott tár­gyakat. így Grósz János házát a 20 éves, büntetett előéletű Vígh Andrással, az ügy H. rendű vádlottjával, aki a saját apja házát is megásta és a Bordán Sándor birkájának ellopásában is részes volt. A Cs. Nagy András lakását Tóth Lajossal együtt törték fel s mindketten részt vettek Radó Sándor 8 libájának az ellopásá­ban. Vígh Péterné kamráját Dede Sándorral együtt törte fel, innen többféle élelmiszert és ruhaneműt vittek el. Ezenkívül Dede Sándor Lukács Sámuel ólá­ból egy birkát Kis Szabó Gergellyel együtt lopott el. A törvényszék 1861. július 2-án hozott ítéletével Erdős Józsefet, "mint meg­rögzött veszélyes tolvajt ezen sokrendbeli többnyire erőszakos tolvajsági bűnté­nyeiért" 3 évi, Vígh Andrást 2 évi, Balogh Sándort orgazdaságért 3 hónapi, Tóth Lajost 1 évi és 6 hónapi, Dede Sándort 1 évi, Kis Szabó Gergelyt 1 havi, végül 10 9 Uo 1863.Fasc.5.D. N°16. 11 0 Uo 1862.Fasc.5.C. és 1865.Fasc.5.F. JSTe 135. 11 1 Uo 1865.Fasc.5.F. N°145.

Next

/
Thumbnails
Contents