Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 8. (Hajdúböszörmény, 1994)
Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete elleni bűncselekményekben 1757-1850
Józan fővel elkövetett emberölések A szándékos emberölések többségét józan állapotban követték el a tettesek, a legkülönfélébb okok miatt. A törvényszék e körben hozott ítéletéből álljon itt néhány olyan ok, ami szándékos emberöléshez vezetett. 1773 szeptemberében Böszörményben a mezőről szénát szállítottak a gazda házához. A szekérről a rakomány egy része útközben lehullott. Amikor a kocsis leszállt a szekérről, hogy összeszedje, a gazda fia az anyját szidta, a vasvillát hozzá hajította s vakszemen találta. Az így okozott sérülésbe a kocsis belehalt. A törvényszék a 18 éves vádlottat 1 évi tömlöcre és két részletben végrehajtandó 80 pálcaütésre ítélte. 11 8 Nánáson 1770. február 8-án nádvágás közben az egyik legény gúnynevén szólította a közelében dolgozó másik legényt. Este, a munka befejezése után, már kölcsönösen gúnyolták egymást s ez úgy ért véget, hogy az egyik legény a nádvágót úgy belevágta társa bal lapockájába, hogy az meghalt. A törvényszék a 20 éves vádlottat halálra ítélte, a királynő azonban a büntetést kegyelemből 3 évi közmunkában töltendő börtönre változtatta át. 1|l ) 1841 augusztus végén több szoboszlói ember lovon akart nádvágásra menni. De hogy „ne siketen lovagoljanak", egy olyan lóról, amelyiknek nem volt ott a gazdája, egyikőjük levette a „harangot" (csengőt) s a maga lovára kötötte. Emiatt majd csak este, a munka végeztével keletkezett a lovasok között szóváltás, majd verekedés s ennek során ketten úgy főbe ütötték egyik társukat, hogy nyomban meghalt. A vádlottakat 3-3 évi börtönre és negyedévenként 25-25 pálcaütésre ítélte a törvényszék. Az ítéletet a Királyi Tábla azzal a súlyosbítással hagyta helyben, hogy a büntetés végrehajtását a táblai ítélet kihirdetésétől kell számítani. 12 0 Ilyen és hasonló okok miatt 32 személy halt meg. A vádlottak között négy 15-16 éves gyerek is akadt. 1. Hadházon 1796. január 24-én - vasárnap - délután a gyerekek „fakutyáztak" a jégen. A 16 éves Székely Szabó Ferenc és a 14 éves Tárcsái Mihály között szóváltás és dulakodás támadt. A felnőttek megakadályozták ennek elfajulását. Székely Szabót az anyja haza is parancsolta. A fiú engedelmesen elindult a kertjük felé, de Tárcsái utána ment és ezt kiáltotta: „megállj te zsidó, majd megverlek, hogy lepedőben visznek haza". Erre Székely Szabó visszafordult és a kezében volt „kutyázó fával" fejbe ütötte Tárcsáit. A gyerek elesett, majd felkelt a földről és hazament. Otthon véres tajtékot hányt és másnap hajnali 2 órakor meghalt. A törvényszék Székely Szabót 6 hónapi börtönre és 30 vesszőcsapásra ítélte. 12 1 2. A nánási iskolában 1801. január 12-én a tanító rövid időre magukra hagyta a tanteremben a gyermekeket. A kötekedő természetű Oláh Mihály 13 éves és Baka András 15 éves tanulók összeszólalkoztak s ennek során Baka többször fejbe vágta Oláht. A gyerek a földre esett és meghalt. Ekkor Baka a tanterem ajtaját bezárta, hogy senki ne mehessen ki a történtekről hírt adni. Majd egy 57