Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 8. (Hajdúböszörmény, 1994)

Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete elleni bűncselekményekben 1757-1850

botütéssel, Takács Mihályt 1 hónap alatt elszenvedendő 100 botütéssel sújtották, 4 vádlottat pedig felmentettek. 10 3 3. 1793. május 9-én Szoboszlón a csapszékben mulatott Császi József két testvérével és öt barátjával. Egy másik társaságban pedig Lente Dávid ötöd­magával. Lente azon kapott össze a Császiakkal, hogy az egyik társaság bent a kocsmában, a másik meg a kocsma előtt akarta magát muzsikáltatni. A vita odáig fajult, hogy Lente rút istenkáromlás közepette felpofozta Bézi Mihályt, majd a fokosával csapkodott és főbe vágta Nagy Istvánt. Amikor a Császiak hazafelé mentek a kocsmából, Lente utánuk szaladt s ahogy utolérte őket, a fokosával veszedelmesen vagdalkozott. Mikor a barátai is odaértek, elkezdődött a tömegverekedés. Lentét leütötték, négy társa is megsérült. Lente másnap délelőtt 11 óra tájt meghalt. Földi János kerületi orvos megállapí­totta, hogy a fejét három ütés érte, az egyik a koponya darabos törését okozta, a hátára mért két ütés pedig a tüdejét is megroncsolta. Halála a koponyacsont dara­bos törése miatt következett be. A törvényszék ítélete szerint Lente halálra verői főleg Császi József, továbbá Császi Sámuel és Csizmadia Bálint voltak. Ezért Császi Józsefet „mint főtettest" 2 évi, két társát pedig l-l évi és 6 hónapi, a Bács megyei Tisza-csatorna építésénél munkával töltendő rabságra ítélték. Egy vádlottat testi sértés, garázdaság és ami­att büntettek 1 hónapon belül két részletben végrehajtandó 80 botütéssel, mert a Lente leütésénél is ott volt. Négy vádlottat pedig felmentettek. 10 4 4. 1804. december 14-én este a böszörményi Kaszárma csapszékben Kacska Nagy Mihály, már hat ízben megbüntetett 52 éves ember, minden ok nélkül verekedést kezdett Varga Sámuellel, az ott békésen italozó embereket pedig egész éjjel fertelmesen káromolta és ingerelte. Emiatt végül is tömegverekedés robbant ki, a résztvevők botokkal sebeket ejtettek és kaptak. Egy alkalmas pillanatban kiszaladt Kacska Nagy Mihály a kocsmából, de Deák Sámuel és Varga Mihály utánaeredtek s a földig leverték. Sós Márton és Katonka Mihály ekkor értek oda és a földön fekvő embert ők is jól elverték, majd mindnyájan otthagyták. Amikor Kacska Nagy lábra tudott állni, hazament. December 16-án a böszörményi had­nagy rendeletére Simándy Sándor chyrurgus két kiküldött jelenlétében megvizs­gálta. A fején négy sérülést talált. A vizsgálat alatt „szavát sem lehetett venni". Ebből Simándy azt a véleményt formálta, hogy „már a gutaütés jelen van, mely is meddig tart, meghatározni nem lehet". A halál még aznap este 10 óra tájban bekövetkezett. A törvényszék az ítéletben azt állapította meg, hogy a halálos sérüléseket Deák Sámuel, Varga Mihály, Sós Márton és Katonka Mihály okozták, ezért őket fe­jenként 6-6 hónapi börtönre és három részletben végrehajtandó 120-120 botütésre ítélte. Rajtuk kívül két vádlottat testi sértés miatt l-l hónapi börtönnel és 80-80 botütéssel sújtottak, egy vádlottat pedig felmentettek. 10 5 51

Next

/
Thumbnails
Contents