Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 8. (Hajdúböszörmény, 1994)

Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete elleni bűncselekményekben 1757-1850

5. A böszörményi Kaszárma csapszékben 1822. november 24-én estefelé két különböző társaságban négy-négy fiatal mulatozott. Borozás közben Berki István minden különösebb ok nélkül belekötött a másik társasághoz tartozó K. Kovács Istvánba. Amikor pedig ez a testvérével ki akart menni az ivóból, Berki egyik pajtása beleragadt a hajába és a földhöz vágta. Amikor onnan felkelt, testvérével együtt kiment a kocsma elé. Követte őket a társaságukhoz tartozó ifj. Fejér István is. Nem sokkal ezután „természeti szükségére" ment ki a csapszékből a Berki társaságához tartozó P. Nagy Mihály, de amint a helyiségből kifordult, egyesek szerint ifj. Fejér, mások szerint K. Kovács István, fejbe verte. Amikor véres fej­jel visszament az ivóba, a testvére, P. Nagy Ferenc több pajtásával kiszaladt és K. Kovács Jánost vállon ütötte. Erre a két K. Kovács és Fejér elfutott, P. Nagy és barátai üldözőbe vették őket, de mivel egyiküket sem érték utol, visszamentek a kocsmába. A másik csoportból ekkor már csak Kiss Andrást találták ott s rajta akartak bosszút állani, ő azonban bemenekült a kármentőbe, majd a csapláros segítségével kiszaladt a kocsmából. Ám P. Nagy Ferenc és barátai utánaeredtek és beker­gették Szabó Istvánnak a kocsma közelében lévő kertjébe. Ekkor már ott volt ifj. Fejér is. Nem sokkal később Kiss Andrásnak sikerült a kertből baj nélkül elme­nekülnie. Amikor a kert tulajdonosa, Szabó István megtudta, hogy mi történt, az éppen nála vendégeskedő testvérével, Szabó Jánossal és id. Fejér Istvánnal kiment a kertkapuba. Onnan id. Fejér kiugrott az utcára és P. Nagy Ferencet főbe vágta. Erre aztán - mivel az utcán már sokan összegyűltek - nagy verekedés kezdődött. Ennek során a 41 éves Szabó János fejét két hatalmas ütés érte. A koponyacsont­ja teljesen összerepedt és a kiömlött vér az agyvelő egész felső részét elborította, emiatt életét vesztette. A verekedésben id. Fejér István is megsérült, a koponyáján két csontig hatoló sérülés, a jobb szemöldöke felett pedig egy nyílt seb kelet­kezett, s egy hétig nem látott. A tisztiügyész 19 ember ellen emelt vádat. A törvényszék a bizonyítékok alapján azt állapította meg, hogy Szabó János halálát a 22 éves nemes Andorkó István okozta, ezért őt 2 évi fogságra ítélte. Ami a többi vádlottat illeti, a törvényszék úgy döntött, hogy ki-ki aszerint büntetendő, hogy a verekedésben kisebb vagy nagyobb mértékben vett részt és büntetésükbe eddig elszenvedett fogságuk beszámít. Az ítélet azonban az egyes vádlottakra semmiféle tényállást nem tartalmaz, csak büntetésük mértékét rögzíti. Eszerint négy vádlottat 40-40, további négy vádlottat 25-25 pálcaütésre, két vádlottat l-l hónapi fogságra ítéltek, hét vád­lottat pedig a vád alól felmentettek. A törvényszék tehát összesen 18 vádlottal szemben ítélkezett, 1 vádlottra pedig az ítéletben rendelkezés nincs. Az ítélet ellen a tisztiügyész és Andorkó védője élt fellebbezéssel. A Királyi Tábla a nemes Andorkóra kiszabott büntetést azzal a súlyosbítással hagyta helyben, hogy az vasban, közmunkában, heti két napon át böjtöléssel és mindenféle szeszes italtól eltiltással hajtandó végre. A Hétszemélyes Tábla a Királyi Tábla ítéletét helybenhagyta." 47

Next

/
Thumbnails
Contents